Tippek: ezeket igyuk a kánikulában!

Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás veszélye, így fokozott odafigyelést és folyadékbevitelt igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. A változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti. Az Európai Hidratációs Intézet szakemberei szerint az ásványvízen, üdítőkön kívül egy magas víztartalmú nyári étrend is hatékonyan hozzájárul a hidratációhoz. Utazás közben is fontos, hogy eleget igyunk, hisz a kiszáradás enyhe tünetei is megnövelik a balesetek kockázatát. Nem árt, ha a célállomás időjárási viszonyait előre feltérképezzük és a hétköznapoknál feltehetően több mozgást is belekalkuláljuk a nyaralás alatti folyadékbevitelbe.

–       A változatosság megkönnyíti a folyadékbevitelt

A rendszeres fogyasztásra javasolt vízen, ásványvízen kívül jól hidratálnak a teák, a gyümölcslevek, az üdítőitalok és a levesek is, azonban ezek kalóriatartalmára ügyelnünk kell folyadékbevitelünk összeállitásakor. Bár az alkoholos italok fogyasztása nem javasolt, de nagy melegben egy pohár sör vagy fröccs hozzájárulhat a megfelelő folyadékbevitelhez. Természetesen a tömény szeszes italokra ez nem igaz. A koffeintartalmú italok, mint a hosszú vagy tejes kávé is beleszámít a napi folyadékfogyasztásba.

–       Ne csak igyunk, együnk is vizet!

Nem csak a folyékony táplálék, de bizonyos szilárd ételek víztartalma is jelentős! Magas a víztartalma bizonyos gyümölcsöknek és zöldségeknek, többek között a dinnye, uborka, szőlő, barack, alma, körte, paradicsom fogyasztása szintén megkönnyíti, hogy elég folyadék kerüljön a szervezetünkbe. A legtöbb zöldség és gyümölcs 80-95 % víztartalmú, vagyis éppen annyira hatékonyak a hidratációban, mint a folyékony levesek. Különösen hangzik, de tény, hogy a szénhidrátforrások közül a főtt tészta tartalmazza a legtöbb vizet (akár 85 %-ban), de a főtt rizsé is eléri a 65-70%-os arányt. A fehérjében gazdag nyersanyagoknál a tojásból készült ételek mellett a halak és a tenger gyümölcsei 65-80%-ban tartalmaznak vizet, míg a sütemények, kekszek ezzel szemben viszonylag csekélyebb mennyiségben. A nagy melegben nagyon jól esnek az olyan desszertek, mint a joghurt (75-85% víztartalommal) vagy a fagylaltok, jégkrémek, amelyek szintén legalább 60% víztartalmúak. Utóbbiaknál azonban ne felejtsük el, hogy kalóriatartalmuk is jelentős.

soif7

–       Aki nem iszik eleget, olyan, mintha ittasan vezetne!

A nyári nagy melegben különösen oda kell figyelni arra, hogy utazás előtt és közben eleget igyunk, mert duplájára nő a hibázás lehetősége, ha nem viszünk be elég folyadékot a szervezetünkbe. Az Európai Hidratációs Intézet által rendelt, friss kutatás eredményei azt mutatják, hogy már az enyhe kiszáradás is ugyanannyi vezetési hibát okoz, mint az alkoholos vagy drogos befolyásoltság.

–       A repülés fokozza a kiszáradást

A repülőgépek fedélzetén a levegő víztartalma jóval kevesebb (10-20%), mint a szokásos belső környezeté, amelynek általában 30-60% között mozog a páratartalma. Ezért gyakori egy hosszabb repülőút végén a szájszárazság, a szemek égető érzése, vagy a vér besűrűsödése, amelynek következtében megnőhet a trombózis kialakulásának kockázata. A repülés alatt óránként 2,5 deciliterrel több folyadékot kellene meginnunk ahhoz, hogy megfelelő folyadékszintünket biztosítsuk, annak ellenére, hogy egy helyben ülünk és nincs melegünk.

–       Bár tudnánk hova, de hova megyünk…

Nem ártana előre megnézni, hogy az általunk választott nyaralóhelyen milyenek az időjárási, viszonyok, a páratartalom és bekalkulálni azt is, hogy a nyaralás alatt általában aktívabb életet élünk, mint a hétköznapokban, hiszen várost nézünk, túrázunk, úszunk, sportolunk. Folyadékpótlásunknak alkalmazkodnia kéne ezekhez a megváltozott feltételekhez, ami általában a bevitt folyadékmennyiség megnövelésével járna.

Forrás: www.napidoktor.hu – RSS