
550 kilométeres teszten van túl a Hyundai csapata. A próbát a csapat főhadiszállásához közel, aszfalton rendezték, a tesztpilóta nevét viszont nem hozták nyilvánosságra. Ez a titkolózás egy kicsit érthető a csapat részéről, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az autót az a pilóta próbálgatta, aki majd a csapat tagja lesz jövőre is.
Michel Nandan, a csapat vezetője ettől még sok mindent elárult a közeljövő terveiről. Elmondta például, hogy ,,egy hosszú tesztsorozat első állomása volt ez a teszt, amelyet egy olyan autóval teljesítettünk, amelyet Dél-Koreában terveztek a Hyundai kutató-fejlesztő részlegénél.” Ebből egyértelműen következtethetünk arra, hogy még messze nem a végleges i20 WRC változat szerepel a fenti képen, hiszen a Hyundai WRC programjához folyamatosan érkeznek a nemzetközi színtéren is elismert szakemberek.
Néhány hónapja pár szerencsés újságíró kipróbálhatta az i20 WRC-t
A teszt eredményességéről Nandan csak annyit mondott, hogy ,,sok pozitívumot említhetnék, az autó nagyon jó alap a további fejlesztésekhez és ez azért is nagyon fontos, mert nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre év végéig.”
Ha tippelnünk kellene a rejtélyes pilóta kilétére, az első számú jelöltünk Juho Hänninen lenne. A finnek szerződése volt az M-Sporttal a Portugál Ralira, ám Hänninen az utolsó utáni pillanatban kihátrált és különösebb indok nélkül lemondta a részvételét a világbajnoki futamon. Hänninen mellett szól többek között az is, hogy gyakorlatilag mindent megnyert már – IRC, ERC, SWRC -, amit raliban lehetséges, mégsem kapott soha szerződést gyári csapattól a WRC csúcskategóriájába. A Hyundai teljesen új csapattal tér vissza a világbajnokságra, így nagy szükségük van egy olyan pilótára, aki rutinos, roppant gyors és már nem nevezhető tejfelesszájúnak. Ugye, hogy illik a leírás Hänninenre?
Hänninen minden talajtípuson jól érzi magát