Tizenhetedszer rendezik meg a Valentin-napi páros teniszversenyt

image

A politikusok, az újságírók, a menedzserek, valamint a művészek és sportolók csapata méri össze erejét a február 14-i Valentin Napi páros teniszversenyen.

    Regőci Attila producer a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy immár 17. alkalommal tartják meg az eseményt, amely ezúttal is a „Szeressük egymást, gyerekek!” mottó jegyében zajlik majd jövő szombaton a Tabáni Tenisz Centerben. 
    A nyolc-nyolc párosból összeálló csapatokban idén is számos közéleti személyiség üti majd a labdát. A tavalyi győztes művész-sportoló válogatottat ezúttal is Hajas László mesterfodrász vezeti. Rajta kívül pályára lép még Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a hozzá hasonlóan ötkarikás aranyérmes kardvívó, Nébald György, az egykori válogatott labdarúgó, Nagy Antal, valamint az R-Go együttes megalapítója, Szikora Róbert. 
    A politikusoknál sérülés miatt idén hiányozni fog az örökös csapatkapitány, Stumpf  István alkotmánybíró, akinek tisztét az egykori sporthivatali elnök, Harcsár István veszi át. A kormánypártok képviseletében ezúttal is szerephez jut Pintér Sándor belügyminiszter, akinek társa a hagyományoknak megfelelően a párosban Roland Garros-győztes Temesvári Andrea lesz. Pályára lép még Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, fideszes honatya, míg az ellenzéki oldalt többek között Baja Ferenc exminiszter képviseli.
    A menedzserek együttesét Megay Róbert, míg az eddig legtöbbször – tízszer – diadalmaskodó újságírók válogatottját a legendás rádiós műsorvezető, B. Tóth László vezeti. A rendezvény háziasszonya Szabó Dóra, a Miss Earth Hungary 2011 győztese lesz.
    A hagyományosan baráti légkörű teniszesemény idén is karitatív jellegű, a szervezők a bevételből a Magyar Afrika Társaságot támogatják majd.