Tízezrek ünnepelték a bajnoki címet Milánóban

Hétfőn 18:00 magasságában hatalmas ünnep kezdődött Milánóban és több tízezer Milan szurkoló ünnepelt.

A klub történetének 19. bajnoki címének megnyerése után Milan szimpatizánsok özönlöttek Milánó utcáira, hogy megünnepeljék a csapattal a diadalt. A játékosokkal, a szakmai stáb tagjaival, a vezetőséggel és a 2021/22-es idény Scudettójával a fedélzeten két nyitott csapatbusz indult útnak egy előre kijelölt és közölt útvonalon a klub főhadiszállásától, a Casa Milantól egészen a Dóm térig. A csapatbuszon tartózkodott és az ünneplésen is részt vett a klubot tulajdonló Elliott Management vezetője és egyben alapítója, Paul Singer a fiával, Gordonnal együtt. Továbbá a Milan korábbi elnöke, Silvio Berlusconi is megjelent a Dóm téri ünneplésen.

Az esemény mintegy 4 órán keresztül tartott, amelynek csúcspontja az volt, amikor Olaszország új bajnokcsapatának buszai begurultak a Rossoneri drukkerek által megtöltött Dóm térre, ahol fergeteges hangulat fogadta a csapatot. A szurkolókkal való ünneplés után az egész csapat közös vacsorán vett részt egy étteremben.

VIDEÓK:

KÉPEK: