Több mint 300 vendéget várnak a keszthelyi diák ökölvívó Eb-re

image

A szervező Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) több mint 300 vendéget, sportolót, edzőt és kísérőt vár a június 29. és július 6. között Keszthelyen sorra kerülő diák Európa-bajnokságra.

    Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke arról számolt be, hogy eddig 181 nevezés érkezett be a szövetséghez, de a vélhetően nagy létszámú csapattal érkező azeriekét és törökökét még várják.
    „Nagyjából 300-350 vendégünk lesz az Eb-n, amelyre állami segítség nélkül pályáztunk, s amelynek fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter” – mondta Csötönyi, aki hozzátette, a szövetség két új ringet vásárolt annak érdekében, hogy minél sikeresebben bonyolítsa le az Eb-t.
    A kontinentális tornán a 13-14 éves korosztály (schoolboys) bokszolói indulhatnak 18 súlycsoportban. A MÖSZ elnöke megjegyezte, remélik, hogy feltöltődik az a korosztály, amelyből 2020-ig szeretnének kinevelni eredményes öklözőket. Csötönyi a hazai versenyzőkkel szemben támasztott elvárásokról azt mondta, a szövetség legalább két érem megszerzését tűzte ki célul.
    Kovács László szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a diák Eb-n való szereplés egyrészt a tapasztalatszerzés miatt előnyös, másrészt ezzel is tudják biztosítani azt a mérkőzésszámot, amely a nemzetközi versenyekre történő felkészítés fontos része az utánpótláskorú sportolóknál.
    „Körülbelül egy-másfél hét múlva 28 fős csapat vonul edzőtáborba, két héttel a verseny rajtja előtt pedig már csak azok maradnak a keretben, akik tényleges elindulnak majd az Eb-n” – mondta Kovács László.

Megosztás:
Share: