Többen is kacérkodtak a Le Mans gondolatával

F1

2015. november 20. péntek, 18:42

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Legalábbis ezt állítja az idei 24 órás verseny győztese, Nico Hülkenberg, jövőre azonban egyetlen F1-es versenyzőnek sem nyílik erre lehetősége, miután a viadal a bakui futam hétvégéjére esik.

Hosszú ideje nem volt arra példa, hogy aktív Formula-1-es versenyző részt vegyek a világ egyik legnagyobb autóversenyén, a Le Mans-i 24 óráson, Nico Hülkenberget azonban idén elengedte a Force India, s ha már ott volt, meg is nyerte a Porsche színeiben a legendás viadalt. A címvédésre azonban aligha lesz esélye, ugyanis a jelenlegi F1-es naptár szerint az Azerbajdzsánban megrendezésre kerülő Európa Nagydíjra épp Le Mans hétvégéjén kerül sor.

Dppi_02115008_657

Hülkenberg szerint azonban nem feltétlenül ő lett volna az egyetlen pilóta a száguldó cirkusz mezőnyéből, aki részt vett volna a 2016-os versenyen: elmondása szerint ugyanis a német sikerén felbuzdulva többeknek is megjött a kedve hozzá. Amikor arról kérdezték, hogy csalódottak voltak-e az F1-es pilóták, amikor kiderült az időpontütközés, így felelt Hülkenberg:

„Igen, szerintem biztosan” – idézi szavait az F1.com szakoldal. „Úgy vélem, többen is érdeklődtek iránta és sokaknak megjött az étvágyuk, hogy belekóstoljanak a hosszútávú versenyzés világába, és különösen Le Mans-ba. Nyilvánvalóan csalódást jelent számomra, hogy én vagyok a bajnok, mégsem tudok visszatérni jövőre, hogy megvédhessem a címem, de erre sajnos nincs ráhatásom. Egyszerűen csak alkalmazkodnom kell a versenynaptárakhoz, és várnom a következő lehetőségig.”

Bár a Formula-1 jövő évi naptára még nem hivatalos, Jean Todt nemrég úgy nyilatkozott, hogy a végleges verzióban sem tudják elkerülni az ütközést a Le Mans-i 24 órással. A Porsche ugyanakkor még nem mondott le Hülkenbergről: a döntéssel kivárnak a hivatalos kalendárium jóváhagyásáig.

Forrás: www.formula.hu – RSS