Tokaji Viktor éppen csak szögre akasztotta a korcsolyát, máris a MAC Budapest U16-os csapatának kispadján találta magát. A kiváló jégkorongozó az eddigi tapasztalatairól és a terveiről beszélt honlapunknak.
Pusztai Viola • Tokaji Viktor 1986 szeptemberében kezdett el jégkorongozni Dunaújvárosban, és – néhány hónap híján – harminc év múlva a MAC Budapest öltözőjében akasztotta szögre a korcsolyáját. A szapporói hős az év elején bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól, a szentpétervári A csoportos világbajnokságon már a szakmai stáb tagjaként vett részt. Júniusban az aktív sportolói pályafutása is véget ért.
Szeretett sportágától persze esze ágában sem volt megválni, és – ahogy megfogalmazza – azonnal fejest ugrott az edzősködésbe, hiszen a nyár eleje óta a MAC Budapest U16-os csapatát irányítja az öt éve a klub utánpótlásában dolgozó, svéd Jan Bylesjövel.
– Jan nagyon jól ismeri a terepet, a srácokat, ráadásul svédként egészen más látószögből közelíti meg a dolgokat. Több szem többet lát, több kultúra többet tud hozzátenni a munkához, ezért szerettem volna, ha együtt dolgozunk. Júniusban négyhetes szárazedzést vezényeltünk a fiúknak, próbáltunk olyan munkát elvégezni, amilyenre a későbbiekben a jégen és azon kívül is építhetünk. A nyári szünet előtt mindenkinek elmondtuk az első benyomásainkat, és egyéni edzéstervet adtunk a fiúknak júliusra, amelyet a reményeink szerint végig is csináltak. Még mielőtt elmentek volna szabadságra, teszteltük őket, hogy rendelkezzünk referenciaértékekkel, és amikor augusztusban elkezdjük a jeges edzéseket, akkor is elvégezzük a tesztet, hogy lássuk, hol tartanak magukhoz képest.
Tokaji Viktor a MAC Budapest U16-os csapatának edzőjeként folytatja • Forrás: icehockey.hu
Nincs egyszerű dolga a két edzőnek, hiszen mintegy negyven gyerekkel foglalkoznak, ráadásul új csapatot kell építeniük a korosztályváltások miatt. A nagy létszámból fakadóan mindjárt kettőt, ami még inkább megnehezíti a helyzetüket. A 39 éves, kiváló hátvéd azonban már most nagyon élvezi a munkát, különösen azért, mert azt tapasztalta, hogy a játékosok tanulni akarnak, odateszik magukat az edzéseken, és nem azért végzik el a feladatokat, mert az edző azt kérte, hanem mert a sportág fontos az életükben.
No, de milyen volt az első találkozás az edző és a csapat között?
– Nyilván izgalom volt a srácokban, hogy itt a Toki, mi lesz, hogy lesz, mit csinálunk másképpen. De ez, a jó értelemben vett feszültség bennem is megvolt, hiszen ez egészen más, mint amikor négynapos hátvédedzőtábort tartottam. Sokan vannak a játékosok, nem egyszerű figyelni a részletekre, pedig azok a legfontosabbak. Pont az a lényeg, hogy ebben a korban javítsuk a hibákat, ne csak csináljanak valamit, hanem legyenek tisztában, hogy azt miért és hogyan csinálják, és törekedjenek arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.
Edzőtársával olyan csapatot alakítanának ki, amely a jégen és azon kívül is fegyelmezett. Egészséges szemléletmódot akarnak átadni a fiataloknak, olyan, szilárd értékrenddel bíró (sport)embereket akarnak nevelni belőlük, akik megfogalmazzák magukban a céljaikat és aszerint alakítják az életüket.
– Korántsem biztos, hogy mindenkinek a hoki lesz a jövője, lehet, hogy a tanulásban találja meg önmagát, vagy például nagyon jó zenei érzékkel rendelkezik, és abba az irányba indul tovább. A lényeg, hogy alakuljon ki a személyiségük, legyenek magukkal szemben következetesek. Fontos, hogy jól érezzék magukat. Ha ezt a hoki adja meg nekik, akkor a szívüket, a lelküket is kiteszik a pályára. Ha nem, akkor a csillagokat is ígérhetem nekik… Egy hónap távlatából még nem tudom megmondani, milyen pedagógus vagyok, de szeretnék jó lenni. Nem feltétlenül a szigorral lehet kivívni a fiatalok tiszteletét, inkább azzal, ha figyelünk rájuk, partnerként kezeljük őket. Ha azt látom, hogy tisztelnek, elgondolkoznak azon, amit mondok, akkor elértem a célomat.
Persze felmerül a kérdés: harminc év hoki után nem hiányzik-e máris a jég?
– Hiányzik. De néha majd beállok a srácok közé edzéseken, ami különleges alkalom lesz nekik és nekem is. Ha meg más nem, akkor benézek a hűtőszekrénybe, ott látok jeget.
(Tokaji Viktor gyermekkoráról a Nemzeti Sport ma megjelent Junior-mellékletének Amikor én még kissrác voltam… című rovatában olvashatnak.)
