Tokió 2020 – A londoni szervező szerint valószínűtlen az idei olimpia

Valószínűtlen a tokiói olimpia idei megrendezése a 2012-es londoni játékok szervezőbizottságának egyik vezetője szerint.

“Ha elnézem a koronavírus-járvány jelenlegi állását Dél-Amerikában, Észak-Amerikában, Afrikában és egész Európában, akkor nagyon valószínűtlennek tűnik az idei olimpia Tokióban” – nyilatkozta kedden a BBC-nek Keith Mills, aki kilenc évvel ezelőtt a londoni szervezőbizottság elnökhelyetteseként dolgozott. “Ha a mostani japán rendezők helyében lennék, terveket készítenék a lemondásra vonatkozóan” – tette hozzá.
A 70 éves sportvezető ugyanakkor kifejtette, a közeljövőben nem számít bejelentésre az ügyben a tokiói házigazdáktól.

Szerintem az utolsó percig kivárnak arra készülve, ha a helyzet drámaian javul, és ha az oltás gyorsabban halad a vártnál. Nagyon nehéz döntés lesz, és nem lennék a helyükben”

mondta Keith Mills.

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a japánok mintegy 80 százaléka azt szeretné, ha az idei olimpiát és paralimpiát törölnék vagy elhalasztanák. A kételyeket felerősítette a koronavírus-járvány újabb hulláma, amely Japánt is elérte, és a pandémia súlyosbodása miatt az olimpia házigazdájánál január elején rendkívüli állapotot hirdettek ki több prefektúrában. A japán kormány ugyanakkor rendre megerősíti, hogy a játékok előkészületei a terveknek megfelelően zajlanak, és idén nyáron mindenképpen megtartják a tokiói olimpiát, még ha korlátozásokra kényszerülnek is.

A koronavírus-járvány miatt tavaly nyárról elhalasztott olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig, a paralimpia pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig tart.

(MTI)