Tokió 2020 – A MOB három csapat kijutásával és 13 megszerzett éremmel számol

Tokió 2020 – A MOB három csapat kijutásával és 13 megszerzett éremmel számol
Kormány Sport

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Kulcsár Krisztián szerint három magyar csapatnak van esélye kivívnia a kvalifikációt jövő nyári tokiói olimpiára.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán arról beszélt, a MOB prognózisa szerint 144-179 magyar sportoló juthat ki az ötkarikás játékokra, a létszám azonban nagyban függ attól, hány válogatottnak sikerül a kvótaszerzés.

“Három csapattal számolnánk Tokióban. Azt gondoljuk, hogy a két vízilabdacsapat mellett egy kézilabdacsapatunk ki fog jutni” – mondta Kulcsár Krisztián. A vizes világbajnokságon elért két negyedik helyezéssel kapcsolatban hozzátette: a pólósok most közel voltak a kvalifikációhoz, de “kicsit melléütöttek a végén a szegnek”. Ennek ellenére nyugalommal várják a kvótaszerzésből hátralévő időszakot.

A MOB számítása 13 éremmel és 24 pontszerző hellyel számol a japán fővárosban. Kulcsár Krisztián kiemelte: ebben az úszóknak – csakúgy, mint három éve Rióban – fontos szerep juthat majd.

A MOB elnöke a múlt héten véget ért bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kapcsán örömét fejezte ki, hogy a kilenc sportágból, melyben szerepeltek a magyarok, hétben érmet nyertek.

“Jó látni, hogy diverzifikálódik a sportágak száma, ahol eredményt érünk el” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.

A XXXII. nyári olimpiára 2020. július 24-től augusztus 9-ig kerül sor Tokióban.

Forrás, fotó: sport.mindigo.hu,  MTI/AP/Szaszahara Kodzsi