Tokió 2020 – Érdi Mária bronzérmes az előolimpián

Tokió 2020 – Érdi Mária bronzérmes az előolimpián
Kormány Sport

Érdi Mária a harmadik helyen végzett Laser Radialban az Enosimában rendezett vitorlás előolimpián, így Berecz Zsombor Finndingiben elért győzelme után újabb magyar érem született.

A junior világ- és Európa-bajnok Érdi két futam után vezetett, akkor erős szelesek voltak a futamok. A szélcsendes folytatásban is ott tudott maradni a legjobb háromban és az éremfutamot is harmadikként várta, s megőrizte dobogós helyezését – csapatának tájékoztatása szerint. Parti halasztás után kivitték ugyan a mezőnyt a pályára, mentek is egy kört – amit Érdi Mária vezetett -, de aztán a kapu vétele után félbeszakították az éremfutamot. “Nehéz felfogni még, hogy az olimpia helyszínén ebben a mezőnyben sikerült érmet nyerni. Különösen annak fényében, hogy ez az év azért nagyon nehéz volt” – mondta Érdi Mári a hunsail.hu-nak.

A tokiói kvótás Érdi Mária ezt követően még indul egy világkupa-versenyen Japánban. Berecz Zsombor szerdán, már az éremfutam előtt megnyerte az előolimpiát Finndingiben, csütörtökön szélhiány miatt nem rendeztek versenyt ebben a hajóosztályban.

A szintén tokiói kvótás Vadnai Benjamin Laser Standardban a 17. helyen zárt. Férfi 470-esben a Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor páros a 20. lett.

Forrás, fotó: sport.mindigo.hu, hunsail.hu