Tokió 2020 – Íme, női- és férfi válogatottunk utazó kerete

Märcz Tamás, a férfi, illetve Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a tokiói olimpiára utazó kereteket.Fotó: MTI / archív

Vári Attila, a magyar szövetség elnöke elmondta, a két szakember előterjesztett javaslatát az elnökség keddi ülésén egyhangúlag elfogadta. Az elnök kiemelte: nehéz év áll a kapitány és a játékosok mögött is, hiszen a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztott olimpiára fizikailag és lelkileg is újra formába kellett lendülniük.

“Korábban nem voltunk még ilyen helyzetben, nem tudtuk, hogyan kell kezelni. De egy magyar vízilabdázó van olyan profi, hogy minden kihívásnak meg tud felelni, akár még egy ilyennek is”

– mondta Vári Attila.

Az olimpiára 12 fő plusz 1 tartalék nevezhető. A férfiak Olaszországgal, Görögországgal, a Dél-afrikai Köztársasággal, az Egyesült Államokkal, valamint Japánnal került egy csoportba, míg a női együttes a címvédő Egyesült Államok, valamint Oroszország, Kína és Japán csapatával találkozik Tokióban. A 12 csapatos férfi és az immár 10 válogatottat felvonultató női tornán a két-két csoportból az első négy-négy helyezett jut negyeddöntőbe.

A 12+1 fős olimpiai keretek:
férfiak:
——–
kapusok:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

  nők:
—-
kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
mezőnyjátékosok:
Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szücs Gabriella (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)

(MTI-vizipolo.hu)