Tokió 2020 – ismét fontos tesztversenyt halasztottak

Japán sajtóértesülések szerint elhalasztják a szinkronúszók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalát, melyet március 4. és 7. között terveztek megrendezni az új Tokiói Vizes Központban, ahol ezzel egyidőben a tavalyról idén nyárra halasztott ötkarikás játékok első tesztversenyét is tartanák.

A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása, valamint a beutazási korlátozások miatt a nemzetközi és a japán sportági szövetség is úgy döntött, hogy a verseny április és május közötti pótlásáról kezdi meg az egyeztetést.

Japánban a külföldről érkező sportolók eredetileg mentességet kaptak volna a beutazási tilalom alól az olimpiai tesztversenyek idejére, a tokiói kormány azonban január közepén megszüntette ezt a mentességet a fővárost érintő, a pandémiával összefüggő vészhelyzet miatt. A rendkívüli állapot egyelőre február 7-ig tart, de sajtóértesülések szerint szükség esetén február végéig meghosszabbítható.

A nyári játékok megrendezésével kapcsolatban az elmúlt hetekben egyre többen fogalmaztak meg kritikákat, veszélyeket és bizonytalanságokat, a brit The Times című napilap a japán kormány egyik meg nem nevezett, rangidős tagját idézve arról írt, hogy már a lemondás részleteiről tárgyalnak, és az ázsiai ország inkább 2032-ben rendezne olimpiát. Közben Szuga Josihide japán miniszterelnök, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is azt nyilatkozta, hogy változatlanul eltökéltek az esemény megtartását illetően.
A tavalyról elhalasztott olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik Tokióban.

(MTI)