Tokió 2020 – Kapás lemaradt a dobogóról

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett, így lemaradt a dobogóról a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén.

Fotó: MTI

Az UTE 28 éves versenyzője szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.

“Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel, három századra jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam” – értékelt Kapás, aki éremért jött Tokióba.

Kapás egy órával később a 4×200 méteres női gyorsváltó fináléjában is szerepet kapott, ugyanis ő váltotta az előfutamban csapattag Verrasztó Evelynt. A Jakabos Zsuzsannát, Veres Laurát és Késely Ajnát felvonultató négyes a franciákat megelőzve 7:56.62 perccel a hetedik helyen ért a célba.

A csütörtöki program harmadik magyar döntőse Németh Nándor volt, aki nem tudta megismételni az elődöntőben nyújtott remek teljesítményét, amikor is 47.81 másodperccel országos csúcsot állított fel. Ezúttal 48.10 másodperc alatt teljesítette a távot, amivel nyolcadik lett. A BVSC 21 éves sprintere azonban már a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számnak, melyet Tokióban a várakozásoknak megfelelően az amerikai Caeleb Dressel nyert, legutóbb éppen a japán fővárosban, az 1964-es játékokon volt magyar döntőse, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

Az igazi sikereket ezúttal az elődöntők tartogatták a magyaroknak, ugyanis az utolsó versenyén szereplő Cseh László nyolcadikként fináléba jutott 200 méter vegyesen, míg Telegdy Ádám nagyszerű versenyzéssel negyedikként kvalifikálta magát a 200 méter hát döntőjére.

Az előfutamok során Milák Kristóf 2., míg Szabó Szebasztián 14. idővel kvalifikálta magát a 100 méter pillangó elődöntőjére, Burián Katalinnak sem okozott gondot a továbbjutás 200 méter háton, ugyanakkor a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a 20. helyével kiesett. Ugyancsak búcsúzott 800 méter gyorson 13. helyezettként Késely Ajna, míg 15. helyezettként Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni összetételű 4×100 méteres vegyes vegyesváltó.

(MTI-uszosport.hu)