Tokió 2020 – Kész az új időrendi program

Majdnem pontosan ugyanaz lesz az időrendi programja a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott tokiói olimpiának, mint amit idénre terveztek.

A megnyitó ünnepség idén július 24-ről 2021. július 23-ra módosított időpontját már korábban nyilvánosságra hozták, de a teljes program mostanáig függőben volt, amikor is a szervezőbizottság ismertette az új terveket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 136. kongresszusán, amelyet online tartottak.

Az új menetrend szerint a tokiói játékok egy fukusimai softballmérkőzéssel veszi kezdetét két nappal a megnyitó előtt, azaz július 21-én helyi idő szerint reggel 9 órakor. A bejelentés szerint mindenre egy nappal korábban kerül sor a 2020-as időrendhez képest, ugyanakkor az órarendben lesznek kisebb eltérések.

A programban a maratoni futás és a gyalogló számok helyszíne változatlanul Szapporó lesz. A hosszútávú atlétikai számokat azért tették át a Tokiótól 800 kilométerre északra lévő városba, mert a fővárosban nyáron jellemző hőség veszélyeztethette volna a sportolók egészségét.

A szervezők számára a halasztásban az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a sportolók olimpiai faluja és az esemény 42 létesítménye 2021-ben is rendelkezésre álljon, mivel az apartmanokat már eladták, míg több helyszín már le volt foglalva 2021-re. Júniusban még úgy nyilatkoztak, hogy a helyszínek 80 százaléka biztosított a jövő évi eseményre is, a szervezőbizottság pénteki tájékoztatása szerint ugyanakkor mostanra valamennyi létesítménnyel megszületett a szóbeli egyezség.

John Coates, aki a NOB részéről felügyeli az előkészületeket, úgy nyilatkozott, hatalmas feladat volt annak biztosítása, hogy a helyszínek 2021-ben is rendelkezésre álljanak.

A tokiói olimpián 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, és 339 számban hirdetnek bajnokot.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS