Tokió 2020: Talán kicsit közelebb álltunk a győzelemhez – értékelések a döntetlen után

Maradt hiányérzet a kapitányban az oroszok elleni 10-10-es meccs után.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Bíró Attila szerint igazságos döntetlen született a mérkőzésen. “Talán kicsit közelebb álltunk a győzelemhez. Volt tartása a csapatnak, a végére talán kissé elfáradtunk, ez is tanulság, hogy talán többet kell cserélni” – mondta a kapitány. Hozzátette, többet kellett volna dolgozni védekezésben, hogy több szerencséjük legyen.

“Ezek a meccsek a negyeddöntőről szólnak, ott kell majd a legjobban játszani” – hangsúlyozta. Gurisatti Gréta úgy vélte, van okuk a csalódottságra, mert megnyerhették volna a meccset. “Jól játszottunk. Amit megbeszéltünk, hogy higgadtan vigyük végig a támadásokat, azt megcsináltuk. Egy-két kihagyott nagy ziccer viszont megbosszulta magát. Nem kell a kardunkba dőlni, a meccs a kezünkben volt, és az látszott, hogy ha jól játszunk, mindenkit meg tudunk verni” – nyilatkozta.

EMLÉKEZTETŐ:

Magyarország-Orosz Olimpiai Csapat 10-10 (2-1, 5-3, 1-3, 2-3)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus

gólszerzők: Szilágyi, Leimeter 2-2, Keszthelyi, Garda, Parkes, Illés, Szücs, Gyöngyössy 1-1, illetve Prokofjeva 4, Ivanova 2, Karimova, Timofejeva, Vahitova, Glizina 1-1
ötméteres: 1/1, illetve 1/1
gól/emberelőny: 3/8, illetve 7/13

(MTI-vizipolo.hu)