Amikor az ember késésben van, annak legtöbbször meg is van az oka. Ez esetben is így történt: Gelei József olimpiai bajnok, egykori válogatott labdarúgó kapuvédőt csak némi késéssel tudja felköszönteni a jochapress.hu.
Gelei József (fotó: jochapress.hu)
Gelei 64 éve nősült. Felesége, Horváth Emília az MTK női bajnok kézilabda csapatának tagja volt, aki házasságkötésük után azonnal visszavonult, hogy férje sportkarrierjét teljes erővel tudja támogatni. Az 1938. június 29-én Kunmadarason született családfőnek ugyancsak nem „vattázott” fiatal éveket kellett megélnie. Otthonában találkozhattam a kitűnő szellemi és fizikai egészségnek örvendő, a tizenegyesek hárításában különösen eredményes hálóőrrel.
– A II. világháborúban édesanyám és a nővére is özvegyen maradt, a két nagymamával, egy nagynénivel és egy nagypapával éltünk együtt. Édesanyám feljött Budapestre munkát vállalni, végül a Beloiannis-gyárban kötött ki, onnan is ment nyugdíjba.
– Édesanyjának különösen sokat köszönhetett…
– Nagyon jó nevelést kaptam tőle. Kiemelten sulykolta, ha valakinek nem tudsz segíteni, ne ártsál neki. A takarékos életet ajánlotta, azzal, hogy soha ne legyek adósa másoknak. Ő jó példa volt arra, hogy nem minden az iskolai végzettség. Bár csak négy polgárija volt, mégis kimondottan bölcs emberként élt.
– Néhány év után Ön is felkerült a fővárosba.
– Miután 1950-ben újra férjhez ment, én is hozzá költözhettem. A Rottenbiller utcai általánosban a Ferencváros akkori játékosa, az osztályfőnököm, Lakat Karcsi bácsi hatására 12 évesen döntöttem úgy, hogy én is futballista szeretnék lenni. A Ferencvárosban annyian jelentkeztek, hogy még szerelést sem kaptunk, az MTK-ban viszont mindjárt leigazoltak. Három évvel később Dimény Lajos bácsi hívására már a Beloiannis-gyár felnőtt csapatában védtem, másnap pedig az ifiben, a mezőnyben kergettem a labdát. Marosvári Béla bácsinak is része volt abban, hogy 1956 tavaszán, Belgrádban először őrizhettem az ifiválogatott kapuját. A sikeres ifikapitány, Hoffer Józsi bácsi döntését tizenegyes kivédésével háláltam meg.
– A jó folytatás sem maradt el…
– Ősszel Bécsben, majd Londonban játszottunk, ott ért minket a forradalom híre. A nekünk lekötött meccsek után a csapat szétszéledt, egyedül én jöttem haza. 1957 nyarán igazolt le az MTK.
– Az edzők sokat tehetnek a játékosaikért.
– Nekem nagy szerencsémre végig jó edzőim voltak. Pósa Béla bácsi például megtanította, hogy a tizenegyesek rúgása egy-egy szellemi játszma a kapus és a lövő között. Számos büntetőt ki is védtem, én pedig hármat értékesítettem. Sokat tanulhattam Dimény Lajos bácsitól és Lakat Karcsi bácsitól is. Amikor már négy kapus lett az MTK-ban, a Vasasban kötöttem ki, majd 1962-ben kerültem Tatabányára. Ebben az évben hívott meg először a válogatott keretbe Baróti Lajos bácsi. A tokiói olimpiáig vezető úton az összes selejtezőn én védtem, miként a vb-selejtezőkön is.
– 1964-ben pedig olimpiai bajnok lehetett Tokióban.
– Már hónapokkal előbb kemény edzőmeccsekkel is készültünk. A svédek és a spanyolok legyőzésével jutottunk ki Tokióba. A riválisok közül különösen a jugoszlávoknak és a románoknak volt erős csapatuk. A románok ellen is kivédtem egy tizenegyest, de két ujjam beleakadt a talajba és elszakadtak a szalagok. Ezért később Tokióban már nem védhettem, Szentmihályi Antal, a „Misi” állt a kapuba. A végső sikert a döntőben, a csehek elleni 2-1es győzelmünk hozta meg. Csak a mi tornánk befejezése után mehettünk más sporteseményeket megnézni. Így ott lehettünk a magyar-szovjet vízilabda döntőn is, ahol Dömötör Zoltán góljával lett 5-2-vel biztos a végső siker. Ott voltam 1966-ban az angliai világbajnokságon is, de az olimpia hangulata felülmúlhatatlan volt.
– 1969 decemberében vonult vissza.
Hidegkuti Nándor, Berzi Sándor, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő (fotó: jochapress.hu)
– Az áldott emlékű edzőm, Hidegkuti Nándi ajánlotta figyelmembe a fiatal Rothermel Ádámot, aki az Előrében védett. Megnéztem és megállapítottam: ez a srác hosszú évekre megoldja a Tatabánya kapusgondjait. Én pedig le is adtam a szerelést. Számos külföldi klubnál jártam szakmai képzésen, majd 1974-ben lettem először vezetőedző. Hullámzó, tapasztalatokban gazdag edzői és szakvezetői pályát futottam be. Itthon dolgoztam Szolnokon, az MTK-ban, Csepelen és Pécsen, de sok évet töltöttem Ausztráliában, Indiában, Omanban és Egyiptomban is. Különösen az indiai két év volt szakmailag is igen tartalmas, hiszen ott a szövetségben a felnőtt és a korosztályos válogatottak is hozzám tartoztak. Ráadásul az edzőképzésben is intenzíven részt kellett vennem. Utána Omanban kaptam szerződést; ott több részletben csaknem tíz évig foglalkoztattak.
– 1998-ban lett 60 éves, nyugdíjba ment, de leállás helyett ismét Omanba repült.
– Itthon is, külföldön is dolgoztam, amíg 2012-ben kaptam egy piros lapot a feleségemtől. Ekkor már 74 éves voltam, valamikor abba kellett hagyni.
– Azóta is folyamatosan nézi a meccseket a tévében. Bizonyára van véleménye a magyar labdarúgásról is?
– A válogatott előtt le a kalappal, de más dolog az, hogy milyen a magyar labdarúgás színvonala. Annak idején a gyerekeket bátor játékra, cselezésre oktatták-bíztatták az edzők. Ma pedig mit látok-hallok? A leggyakoribb tanács: „Fiam, ne cselezz!” „Fiam, koncentrálj!” Azt viszont a legritkább esetben mutatják meg, hogyan kell rúgni ahhoz, hogy ne öt méterrel fölé menjen a labda. Régen volt válogatott labdarúgók foglalkoztak a fiatalokkal, akik idejében ki tudták válogatni a valóban tehetségeseket, akikkel igen sokat gyakoroltak egyénileg is. Ma pedig a kiválasztás véletlenszerű, s amint vége az edzésnek, mindenkit leküldenek a pályáról…
– Egyetlen, igazi szórakozása a labdarúgó meccsek nézése.
– Nagyon megnőtt a pénz szerepe, amivel persze az is együtt jár, hogy az élcsapatok akár 80-90 meccset is lejátszanak évente. A sebesség fokozódik, miként az ütközések száma is, ami a sérülések szaporodásával is együtt jár. Hihetetlenül megnőtt a regeneráció szerepe!
– Ha nem intézkedik, pihen vagy tévét néz, mire jut még ideje?
– Mint olimpiai bajnok, hetente 2-3 alkalommal élvezhetem a Hélia Szálló uszodáját és konditermét. Minden nap más útvonalon, de jókorát gyalogolok. A programjaink legjava a két fiunkhoz, a hat unokánkhoz és a három dédunokánkhoz kapcsolódik. Házasságpárti vagyok, a szép, nagy család ad értelmet az életünknek. Édesanyám megérte a 100. születésnapját, jó génjeim és sportszerű életmódom révén én is szeretnék minél tovább élni.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1
