Tokióra „fordult” a karatesport

A következő négy év új dimenzióba helyezheti a karatét dr. Mészáros János, a hazai szövetség elnöke szerint. A Magyar Karate Szakszövetség pénteken tartott évértékelő-évadnyitóján a MOB korábbi alelnöke kijelentette: 2016 történelmi év volt a karate számára, hiszen eldőlt, hogy a sportág ott lesz a 2020-as tokiói olimpián.

Bizonyítottuk, hogy a karate figyelmet érdemel, és örömmel tölt el, hogy az állami sportvezetés komolyan veszi a sportágunkat” – hangsúlyozta a sportvezető. Kitért arra: az MKSZ a maga feladatait el fogja végezni annak érdekében, hogy legyen magyar karatés a tokiói mezőnyben. Úgy fogalmazott, a következő négy évben megalapozhatják a küzdősport jövőjét, ha sikerül jól kihasználni az olimpiai részvétel adta lehetőségeket.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter levélben köszöntötte a karatésokat. Mint írta, óriási dicsőség, egyben kihívás az olimpiai programba kerülés, és bízik abban, hogy a karate hosszú távon is olimpiai sportág tud maradni. 

Az eseményen jutalmazták a tavaly kiemelkedőt nyújtó sportolókat, szakembereket, köztük a világbajnokságon ezüst-, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmet nyert Tadissi Martialt, aki kivívta a nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport-eseményén, a júliusban sorra kerülő Világjátékokon való részvétel jogát. 

(karate.hu-MTI-MOB, fotó: Róth Tamás)

Forrás: www.mob.hu – RSS