Tommaso Pobega ma 23 éves

Tommaso Pobega, a Milan saját nevelésű játékosa ma ünnepli a 23. születésnapját.

Pobega 1999. július 15-én született Trieszt városában, Olaszországban. A szülővárosának csapatában kezdett el játszani, majd 2013-ban csatlakozott a Milan utánpótlás szektorához. 2016 nyarán – mindössze 16 évesen – tagja volt a felnőtt csapatnak az előszezonban, majd két évvel később egy szezon erejéig a Serie C-ben szereplő Ternanához került kölcsönben.

Az olasz középpályás a 2019/20-as idényben sikeres kölcsönjátékon vett részt a másodosztályban a Pordenone színeiben és nagyon sokat fejlődött, ezáltal a következő idényben debütált a Serie A-ban, méghozzá a Speziában. Pobega az első élvonalbeli idényében 20 meccsen 6 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki. Tavaly nyáron a Milan újra kölcsönadta és a 2021/22-es szezonban a Torinót erősítette.

Pobega kölcsönszerződése június 30-án lejárt és visszatért a Milanhoz, ugyanis Stefano Pioli számol vele a soron következő szezonban. Az olasz válogatott játékos a Serie A-ban eddig összesen 53 meccsen lépett pályára, a mérlege 10 gól és 6 gólpassz.

Tétmérkőzésen eddig még nem mutatkozott be a Milan felnőtt csapatában, azonban nagyon valószínű, hogy rövidesen megtörténik.

VÁLOGATOTT:

Hat mérkőzésen lépett pályára az U21-es válogatottban, majd 2022 nyarán a Torinóban nyújtott jó teljesítményének köszönhetően meghívót kapott Roberto Mancinitől a nagyválogatottba. Pobega június 4-én a Németország elleni 1-1-es döntetlenre végződő Nemzetek Ligája meccsen debütált az Azzurriban csereként.

TOMMASO POBEGA:

ADATOK:

Születési dátum: 1999.07.15.
Születési hely: Trieszt, Olaszország
Poszt: középpályás
Magasság: 1,88 m
Mérkőzések a Milanban: 0
Gólok a Milanban: 0

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2020.09.27. Spezia-Sassuolo 1-4
Serie B – 2019.08.26. Pordenone-Frosinone 3-0
Serie C – 2018.10.07. Ternana-Renate 1-1
Olasz kupa – 2019.08.11. Pordenone-Feralpisalo 1-2

Isten éltesse sokáig!