Tomori: “Itt akartam lenni és segíteni a Milannak”

Fikayo Tomorit, a Milan legutóbbi januári igazolását Milanellóban egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be. A 23 éves középhátvéd elmondta, hogy a klubváltás előtt beszélt Thiago Silvával, aki megnyugtatta és csupa jó dolgokat mondott a piros-feketékről.

Tomori kölcsönben érkezett a Chelsea együttesétől és az egyezség értelmében a Milannak a szezon végén 28 millió euróért lehetősége lesz végleg megvásárolni. Az angol középhátvéd az Inter elleni kupameccsen debütált és nagyszerű teljesítményt nyújtott az első meccsén.

“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és újra játszhatok. A csapat jó teljesítményt nyújt és szeretnék segíteni a pályán a lehető legjobban, ahogy kedden is tettem – még akkor is, ha nem tudtuk megszerezni a győzelmet. Sokat segít, hogy olyan játékosokkal edzhetek együtt, mint Ibrahimovic és Mandzukic. Készen állok, hogy tanuljak tőlük. Jól érzem magam Romagnolival a pályán. Egyből nagyon jó volt az összhang közöttünk a nyelvi akadályok ellenére is. Remélem, hogy még sok meccset játszhatok vele.”

“A Premier League valóban gyors és agresszív bajnokság. A keddi milánói derbin nagy volt az intenzitás és nagyon érzelmes meccs volt.”

“Amikor az AC Milanra gondolsz, akkor azok a nagyszerű játékosok jutnak eszedbe, akik ebben a klubban játszottak. Maldini, Nesta, Baresi és még sokan mások, ha csak a posztom alapján nézem. Már ismertem a klubot és inspiráló, hogy egy angol úriember alapította a Milant. Szeretnék részese lenni ennek. Amikor az első napon a klub múzeumában jártam nem csak láttam, hanem éreztem is a Milan nagyszerű történelmét. Tudom, hogy a megfelelő döntést hoztam. Jó pillanatban érkeztem és remélem, hogy segíthetek a csapatnak újra trófeákat nyerni.”

“Célok? Úgy érkeztem, hogy a csapat az első helyen áll a tabellán. A Milan történelme a trófeákról szól és meg kell céloznunk a Scudettót. Nem kell félnünk attól, hogy hinni merjünk magunkban, mert képesek vagyunk megcsinálni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy számos csapat teljesít magas szinten és nekik ugyanaz a céljuk. Csak saját magunkra kell koncentrálnunk, meccsről meccsre haladni és a győzelemért játszani. Erős mentalitás szükséges.”

“Maldini hívása? Ő a valaha volt egyik legjobb védő és kissé meglepődtem, amikor az ügynököm szólt, hogy Maldini beszélni akar velem. Hallottam a klub projektjéről és nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy igent mondjak. Itt akartam és itt akarok lenni. Hét éves korom óta voltam a Chelsea kötelékében, de most már itt vagyok. Csak arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek az új klubomban. Éhes vagyok a játéklehetőségre és szeretnék segíteni a csapatnak.”

“Még nem tudok olaszul, de amikor az edző kommunikál velünk, a csapattársaim fordítanak nekem. Könnyű a beilleszkedés. Mindig is szerettem volna új tapasztalatokat szerezni a Premier League-en és Anglián kívül. Itt vagyok a Milanban és Olaszország a lehető legjobb esély számomra, hogy emberileg és játékosként egyaránt jobb legyek.”

“Tisztában voltam azzal, hogy technikailag és taktikailag is nagy különbség lesz a Premier League-hez képest. Itt nagyobb a hangsúly a pozíción és a formáción, nem csak ösztönből kell cselekedned. Ennél nincs jobb hely számomra a fejlődésre – köszönhetően Paolo és az edző tanácsainak. Sok fiatal angol játékos kezdi felismerni, hogy a Premier League-en kívül is van élet. Úgy gondolom, hogy ez nagyon pozitív dolog, mert előtte nem sokan mentek külföldre. Az itt szerzett tapasztalataim segíteni fognak, hogy megismerjek egy új futballstílust és egy új kultúrát, ezzel együtt kimozdulok a komfortzónámból is.”

“Sok Chelsea-játékos játszott korábban a Serie A-ban. Beszéltem Thiago Silvával, továbbá Jorginhóval és Emersonnal is. Megnyugtattak és nagyszerű dolgokat mondtak mind a Serie A-ról, mind a Milanról. Keveset beszéltem Thiagóval, mert nem annyira jó az angolja, de senkinek nem volt egy rossz szava sem. Nem mintha megerősítésre lett volna szükségem, de jó volt beszélni egy olyan személlyel, aki nemrég a Milanban játszott, így nagyon megnyugtató volt a tanácsait hallani. Sok kedves üzenetet kaptam a Chelsea-szurkolóktól, ami nagyon jólesett. Most az a célom, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam a Milanért.”

“Posztom? Teljesen mindegy, hogy a védelem közepének jobb vagy bal oldalán játszom, nekem ugyanolyan. Csak arra összpontosítok, hogy mindent beleadjak és az edző kérésére készen állok bárhol játszani.”