Tomori: “Maldini felhívott és tudtam, hogy jönnöm kell”

Fikayo Tomori, a Milan legújabb igazolása először nyilatkozott a Rossoneri játékosaként és elmondása szerint lenyűgözte a trófeaterem. Az angol védő beszélt a klubváltásáról, Paolo Maldini hívásáról, a mezszámáról és a céljairól is.

Mint arról beszámoltunk, a Milan vezetősége a szezon végéig kölcsönvette Tomorit a Chelsea együttesétől. A megegyezés értelmében a klubnak opciója van a 23 éves középhátvéd végleges megvásárlására, ennek összege 28 millió euró.

“Azért döntöttem, hogy, hogy csatlakozom a Milanhoz, mert ez egy nagy múltú együttes nagyszerű játékosokkal. Nyilvánvalóan a csapat most jó periódusban van és ez egy olyan lehetőség volt, amire nem mondhattam nemet. Nagy megtiszteltetés számomra itt lenni.” – mondta Tomori a MilanTV-nek.

“Meglepődtem és kissé zavarban voltam, amikor a klub először felhívott. Beszéltem Maldinivel, a futballtörténelem legjobb védőjével, aki arra kért, hogy csatlakozzak a Milanhoz. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ide akarok jönni és itt szeretnék játszani. Nagyon boldog vagyok.”

“A pályán kívül nagyon nyugodt és jókedvű ember vagyok. Szeretem a szabadidőmet a családommal és a barátaimmal tölteni. A pályán nagyon koncentrált és agresszív vagyok. Szeretek labdát szerezni, védekezni és segíteni a csapatnak a győzelemért.”

“Amikor kicsi voltam és csatárként vagy középpályásként játszottam nagyon szerettem Kaká vagy éppen Seedorf játékát. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy itt játszhatok és a Milan mezt viselhetem. Ha csak a felét elérem annak, amit ők Rossoneri színekben már akkor csodálatos élmény lesz.”

“Ez egy nagyszerű lehetőség számomra a fejlődésre és trófeákat nyerni. A Milan a történelme alapján egy győztes klub és biztos vagyok benne, hogy ez ebben az idényben illetve a jövőben sem lesz másképp. A labdarúgás egy csodálatos sportág és még gyönyörűbb, ha nyersz. Én ezért jöttem ide. A klub múzeumában megláttam a Bajnokok Ligája-serlegeket, a Scudettókat, a többi trófeát és akkor megértettem, hogy ezeket szeretném elérni, amíg itt vagyok.”

“Beszéltem Piolival és nagyon örült az érkezésemnek. Motivációt adott, hogy csatlakozzak a csapathoz, érezzem jól magam és a legjobbamat nyújtsam. Beszéltem néhány játékossal, akik korábban már játszottak a Milanban vagy más olasz csapatokban és mindenkitől kiváló dolgokat hallottam a klub kapcsán. Így számomra 100 százalékban a Milan volt opció.”

“Mezszám? Amint megláttam a 23-ast, egyből tudtam, hogy ezt választom. Ráadásul 23 éves vagyok. Nagyon inspirál Michael Jordan, aki szintén a 23-as számot viselte. Remélem, hogy sikeres leszek ezzel. Már nagyon várom a kezdést. Mindent beleadok a Milanért.”