Tonali: “A közönség plusz löketet adott”

Sandro Tonali, a Milan középpályása szerint nagyon jól jön a szünet a megerőltető meccsnaptár után és elmondta, hogy nem lehetnek elégedettek a bajnokság eddigi alakulásával.

A csapat a Fiorentina elleni 2-1-es győzelemmel zárta a 2022-es évet, így a Napoli mögött a második helyen tölti a téli szünetet, megelőzve a Juventust, a Laziót, az Intert, a Romát és az Atalantát is.

“A győzelem volt az egyetlen módja annak, hogy a legjobban zárjuk a 2022-es évet. Az első 15 mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de a válaszok pozitívak. Nem mondhatjuk azt, hogy a bajnokság eddigi alakulásával elégedettek lennénk. Magunkba kell néznünk. A Fiorentina ellen hihetetlen vágy volt bennünk, hogy otthon tartsuk a 3 pontot. Volt egy extra erőnk a szurkolóknak köszönhetően.” – mondta Tonali.

“Köszönjük a közönségnek. Nem tudunk meglenni nélkülük és ők sem tudnak nélkülünk. Érezzük az erejüket a pályán. Ez egy olyan inger, amely a meccs legsötétebb pillanataiban erőt, koncentrációt és odafigyelést ad. Abban a pillanatban vágyat érzel arra, hogy mindenkinek örömöt szerezz a stadionban. Ez most is így volt és az utolsó percekben a közönség megadta nekünk ezt a plusz löketet.”

“Most szünet következik, amely jó hatással lehet. Nagyon kellett egy kis pihenő, mert rövid időn belül 21 mérkőzést játszottunk, ami rengeteg. Nehéz szezonunk lesz és itt az ideje a kikapcsolódásnak és a válogatott szereplésnek azoknak, akiknek van rá lehetőségük. A többieknek pihenniük kell és kikapcsolódni egy kicsit.”