Tonali: “Erősnek kell maradnunk és felállni”

Sandro Tonali, a Milan középpályása szerint a csapat szívvel és szenvedéllyel harcolt emberhátrányban a Chelsea elleni rangadón és úgy érzi, hogy a játékvezető túlzott ítéletet hozott azzal, hogy a 18. percben tizenegyest ítélt és kiállította Fikayo Tomorit.

“A sárga lapokon túl nem lehet szó nélkül elmenni a szabálytalanságok értelmezése mellett, mert a tizenegyest félretéve volt néhány olyan fault, amiből legalább ezer van egy mérkőzésen. Egy Bajnokok Ligája-meccsen sok ilyen van. Gyakorlatilag minden belépő szabálytalanság volt és minden szabálytalanságért sárga lap járt – nekünk. Ennek nagy súlya van a BL-ben.” – mondta Tonali.

“Megpróbáltuk tartani a tempót a mérkőzésen. Az első félidőben hét szabálytalanságot követtünk el, beleértve a büntetőt és három sárga lapot illetve egy pirosat kaptunk. Ez nagyon soknak tűnik egy BL-meccsen, különösen azért, mert nem igazán voltak meggondolatlan szabálytalanságok. Nem szabad, hogy következtetéseket vonjunk le magunkról, mert bizonyos dolgok nagyban befolyásolták a játékot.”

“A játékvezető problémát okozott nekünk a tizenegyessel és a piros lappal, ami kissé eltúlzottnak tűnik a Bajnokok Ligájában.”

“Csalódottak vagyunk a mérkőzés alakulása miatt, mert 75 ezer szurkoló volt a lelátón, akik minden mérkőzésen támogatnak minket az első perctől kezdve az utolsóig. Ezt nem minden csapat mondhatja el magáról. A 18. perctől – a tizenegyes szituációt követően – abszolút mindent beleadtunk és minden szenvedélyünket megmutattuk. Megpróbáltunk minden követ megmozgatni a szurkolóink támogatásával, de nagyon bonyolult helyzet volt. Nehéz volt emberhátrányban játszani, még akkor is, ha szívvel, szenvedéllyel és minden erőnkkel harcoltunk.”

“A Napoli és a Chelsea elleni első meccs után is bebizonyítottuk, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy továbblépjünk a vereségen. Erősnek kell maradnunk és újra megtenni, mert a Bajnokok Ligájában minden a saját kezünkben van. Ami a Serie A-t illeti, három ponttal vagyunk lemaradva az éllovastól. Nincs okunk elkeseredettnek lenni és szomorkodni. Félre kell tennünk ezt a vereséget és folytatni az utunkat.”

“Két meccs van még hátra a csoportkörben és minden nyitott. Nyernünk kell, ez minden, amit tehetünk. Képesnek kell lennünk ezt a haragot kiadni magunkból a pályán. Pozitív energiává kell alakítanunk a csalódást – amiért az első meccsen nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna – és a haragot, amit a második meccsen történt döntések váltottak ki.”