Tonali: “Fiatal csapat vagyunk, de nyerni akarunk”

Sandro Tonali tétmeccsen is bemutatkozott a Milanban a Bologna ellen és úgy véli, hogy idővel keményen dolgozva meg fogja kapni a bizonyítási lehetőséget az edzőtől.

A 20 éves középpályás hétfőn a Bologna ellen csereként pályára lépve debütált tétmérkőzésen a piros-feketék színeiben és bő negyedórát töltött a pályán.

“Mindig nagyszerű érzés a San Siróban játszani. Ez a stadion a futballtörténelem része, így minden alkalommal nagyon izgatott vagyok, amikor itt pályára lépek. Ugyan nem voltak sokan a szurkolók, de hallottuk őket és éreztük a szeretetüket. Az edző elvárja, hogy rengeteget dolgozz, aztán amikor készen állsz, megadja neked a lehetőséget. Ennek így kell lennie. Az elsődleges célunk, hogy keményen dolgozzunk ezen a héten.” – mondta Tonali.

“Ibrahimovic? Mindig ugyanolyan és mindig erős. Ezen a meccsen hatalmas segítségére volt a csapatnak a duplájával. Ibra mindannyiunk számára egy követendő példa és csak csodálni lehet őt. 39 évesen is bebizonyítja, hogy tud focizni, gólokat szerezni és meccseket nyerni.”

“Azt hiszem, hogy sokáig emlékezni fogok a debütálásom pillanatára. Szép megélni egy álmot, de az előttünk álló soron következő meccsekre kell figyelnünk.”

“Nincs nehézség a csapaton belül. A csapattársak fantasztikusak, mindenki segíti a másikat és hajlandóak feláldozni magukat a társaikért. Nagyon jó ebben a csapatban játszani. Fiatal együttes vagyunk, de nyerni akarunk és ezt hétfőn be is bizonyítottuk.”

“8-as mezszám? Ez egy olyan szám, ami nem csupán gyönyörű, hanem fontos számomra és a Milan történelmének szempontjából is. Megtiszteltetés viselni ezt a számot. Arra kell törekednem, hogy a legjobbamat nyújtsam, mint ahogy az előző nyolcasok tették a Milanban.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS