Tonali: “Minden erőfeszítésünkkel harcolni fogunk”

Sandro Tonali boldogan nyilatkozott a Salernitana elleni 2-1-es győzelem után, amelyből 1 góllal és 1 gólpasszal vette ki a részét. Az olasz középpályást a lefújás után Rafael Leaóról is kérdezték és elmondta, hogy Rafa boldog a Milanban és maradni akar.

A MÉRKŐZÉSRŐL
“A tavalyi egymás elleni mérkőzésünkből kiindulva tudtuk, hogy nehéz a Salernitana ellen játszani. Főleg a szépítő gól után volt nehezebb, de az a fontos, hogy győzelemmel zártunk. Erős csapat vagyunk és szinte tökéletesek voltunk, lőhettünk volna 1-2 góllal többet a könnyebb győzelem érdekében, de ilyen a futball…”

A GYŐZELEMRŐL
“Örülünk a három fontos pontnak, ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk a negatív eredménnyel végződő felkészülési mérkőzések sorozatát és jelet adjunk.”

A BAJNOKSÁGRÓL
“Tudjuk, hogy mit vittünk véghez az előző szezonban és tisztában vagyunk azzal, hogy mi a tét, ezért minden erőfeszítésünkkel azon leszünk, hogy megvédjük a bajnoki címet. Meg kell próbálnunk és ezen fogunk dolgozni. Nem könnyű megnyerni a Scudettót és utána megvédeni a következő szezonban, de véghez kell vinnünk, mert erősek vagyunk. Ez az egyik célkitűzésünk.”

A GÓLJÁRÓL
“Reggel újra megnéztem az első gólomat, amit itt szereztem még a Brescia játékosaként. Nagyon megható volt és amint gólt szereztem, egyből eszembe jutott. Nagyszerű érzés, hogy a Milan és a Brescia játékosaként is betaláltam ebben a stadionban.”

RAFAEL LEAÓRÓL
“Mindig is a klub projektjének középpontjában volt. Ő a Milan játékosa és velünk akar maradni, egyáltalán nem gondol az átigazolási piacra. Ez a gólja után is látható volt.”