Tonali végleg érkezik, míg Olzer távozik

Hétfő este lezárult Sandro Tonali átigazolása, miután a Milan és a Brescia vezetősége megállapodott egymással a játékos végleges klubváltásáról.

A 21 éves középpályás a legutóbbi idényben kölcsönben szerepelt a piros-feketéknél és hetek óta folyamatban voltak a tárgyalások a klubok között. Ugyan a vételi opció június közepén érvényét veszítette, azonban a Milan újratárgyalta a részleteket, az árat és a feltételeket a Bresciával, amelynek köszönhetően Tonali jelentősen alacsonyabb összegért érkezik.

A MilanNews és a Sky Sport Italia tényként közölte, hogy megszületett a végső megállapodás Tonali átigazolásáról, aki a következő szezonban is a Milan játékosa lesz.

Di Marzio tájékoztatása szerint Tonaliért 7 millió eurót fizet a Milan, valamint további 3 millió euró bónuszt, amennyiben teljesülnek a rögzített feltételek. Az üzlet részeként a Rossoneri saját nevelésű tehetsége, Giacomo Olzer csatlakozik a Bresciához. Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője megerősített információkra hivatkozva közölte, hogy a Milannak visszavásárlási opciója lesz Olzerre a jövőben.

A Milan tavaly nyáron már 10 millió eurót kifizetett az olasz középpályás kölcsönvételéért, így a végső átigazolási ár 17 millió euró + bónuszok lesz, ami elérheti a 20 milliót.

A várakozások szerint Tonali szerdán írja alá a 2025-ig szóló szerződését a Milannal és csütörtökön már Stefano Pioli rendelkezésére fog állni az előszezon első edzésén.