Topligák: Csak döntetlenre futotta otthon a Real Madridnak, korai gól döntött a PL-ben – eredmények, videók

A spanyol első osztályú bajnokság 25. fordulójának zárómeccsén a továbbra is sérülésektől tizedelt Real Madrid fogadta az öt mérkőzés óta veretlen és a Bajnokok Ligája-helyekre hajtó Real Sociedadot.

Az első játékrészben jóval veszélyesebben játszott Zinédine Zidane együttese, amely kilencszer próbálkozott kapura lövéssel, ezek közül a legveszélyesebb Mariano Díaz kísérlete volt a 22. percben, amikor is csak a felső léc mentette meg a vendégeket, akárcsak másodpercekkel később Varane fejesénél. Hiába próbálkozott azonban lövéssel többek között Modric és Kroos is, elmaradt a gól ebben az etapban.

A fordulás után azonban bennmaradt az öltözőben és enerváltan kezdett a Real Madrid, ezt pedig ki is használta a Sociedad: Monreal bal oldalról érkező beadását Portu fejelte öt méterről a kapufa érintésével a jobb felső sarokba. Zidane gyorsan reagált, lecserélte a támadótrióját, a padról érkező játékosoknak pedig sikerült is valamelyest felpörgetniük a játékot. Casemiro és Hugo Duro is egyenlített fejjel kis híján, ám néhány centit mindketten tévedtek, az idő pedig egyre inkább sürgette a hazaiakat.

Végül a 100. Real Madrid-mérkőzésén pályára lépő Vinícius Junior tudott egyenlíteni közelről a 89. percben Lucas Vázquez jobb oldali beadását követően, a győztes találatra viszont már nem volt ideje a madridiaknak, így be kellett érniük egy ponttal. Ezzel a döntetlennel a Real Madrid nem tudta visszaelőzni a Barcelonát, csupán beérte pontszámban a nagy riválist, amely a jobb gólkülönbségének köszönhetően áll a második helyen.

La Liga, 25. forduló

Real Madrid-Real Sociedad 1-1 (Vinícius Junior 89., ill. Portu 55.)

Portu 0-1

Vinícius gólja


Az angol első osztályú bajnokság 26. fordulójának zárómeccsén a brazil válogatott támadó, Richarlison 9. percben szerzett találata három pontot ért az Everton számára a Southampton elleni mérkőzésen.

A liverpooli együttes így 25 találkozót követően begyűjtötte a 43. pontját is, erre pedig a 2013/14-es szezon óta nem volt példa a szezon ezen szakaszánál. Akkor az Everton 45 pontnál járt, az idény végén pedig az ötödik helyen végzett – írja az OptaJoe.

Premier League, 26. forduló

Everton-Southampton 1-0 (Richarlison 9.)

Richarlison gólja