Torino-Milan 0-0: Játékos statisztikák

A Torino elleni gól nélküli döntetlent követően összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat.

A Rossoneri mérlege 32 forduló alatt 20 győzelem, 8 döntetlen és 4 vereség, valamint 56 rúgott gól és 29 kapott gól. A csapat 68 ponttal a tabella élén áll 2 ponttal megelőzve az egy meccsel kevesebbel álló Intert és a Napolit.

Az idei szezonban először fordult elő, hogy a Milan zsinórban két mérkőzésen nem tudott gólt szerezni. Ilyen 2021 februárja óta nem történt a csapattal. A szezon első felében csak a Napoli ellen nem sikerült eredményesnek lenni.

2018 decembere óta először történt meg, hogy a Milan két 0-0-s döntetlent játszott egymás után.

Mike Maignan zsinórban az ötödik bajnoki mérkőzést hozta le kapott gól nélkül a Milanban, így már 13 clean sheet-nél jár úgy, hogy eddig összesen 26 meccsen védett a Serie A-ban az aktuális idényben.

Eddig a szezon második felében a Milan kapta a legkevesebb gólt az európai topligákban, a Liverpoollal holtversenyben. A Rossoneri kapuját mindössze 7 alkalommal vették be a 20. forduló óta.

Minden sorozatot figyelembe véve Davide Calabria a 150. alkalommal szerepelt a Milan kezdőcsapatában, míg Brahim Diaz az 50. alkalommal.

MECCS STATISZTIKÁK:

44% LABDABIRTOKLÁS 56%
14 LÖVÉSI KÍSÉRLET 14
3 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 3
0 GÓLOK 0
4 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 1
7 BLOKKOLT LÖVÉSEK 10
0 KAPUFA 0
248 PONTOS PASSZOK 338
75% PASSZPONTOSSÁG 79%
6 SZÖGLET 5
4 LES 1
3 VÉDÉS 3
18 SZABÁLYTALANSÁG 6
2 SÁRGA LAP 2
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L GP CS SZ SP P% KP MP MF HI
MAIGNAN 97′ 37 88% 15(10)
CALABRIA 97′ 1(1) 1(1) 2 19 68% 1 3(3) 8(4)
KALULU 97′ 44 83% 1(0) 7(4)
TOMORI 87′ 5 48 91% 6(5) 6(3) 5(2)
HERNANDEZ 97′ 1(0) 3(0) 3 25 71% 2 14(7) 4(1) 4(1)
TONALI 82′ 2(1) 1(0) 45 88% 4(2) 11(8)
KESSIE 97′ 1(0) 2(1) 45 79% 4(2) 10(3) 7(2)
SAELEMAEKERS 97′ 2(0) 2(0) 24 73% 2 12(5) 1(0) 2(0)
DIAZ 55′ 1(1) 1 4 44% 6(4) 2(1)
LEAO 97′ 3(0) 6(4) 1 14 67% 2 10(6) 4(2)
GIROUD 97′ 2(1) 1(0) 1 22 65% 1 5(1) 12(10)
MESSIAS 42′ 2(0) 2(0) 4 67% 2 3(1) 3(2) 1(0)
KRUNIC 15′ 2 100%
GABBIA 10′ 2 100%

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. SAELEMAEKERS – 12,86 KM
2. KESSIÉ – 12,06 KM
3. CALABRIA – 11,91 KM
4. KALULU – 11,58 KM
5. TONALI – 11,00 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 33,75 KM/H
2. LEAO – 33,58 KM/H
3. TOMORI – 33,49 KM/H
4. TONALI – 33,2 KM/H
5. KALULU – 32,52 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ