Torna-Eb – Kovács István: az Eb fontos volt, de a vb a legfontosabb

image

Elégedett a magyar férfi tornászok, köztük a lólengésben szombaton ötödik Európa-bajnoki címét megnyert, világbajnok Berki Krisztián teljesítményével Kovács István vezetőedző, aki szerint az olimpiai kvalifikációs vb lesz az év legfontosabb versenye.

    "A kontinenstornán jól szerepeltünk, mindhárom fiúval nagyon elégedett vagyok – mondta hétfőn az MTI-nek Kovács. – Berki aranyérme még értékesebb, mert három héttel az Eb előtt még arcüreggyulladással küzdött, ezért nem a megszokott mederben folyt a felkészülés. Hozzáteszem, volt már jobb formában és csinált már jobb gyakorlatot pályafutása során, ezzel együtt nagyszerűen versenyzett."
    A vezetőedző azt mondta, a lólengésben negyedikként zárt Hídvégi Vid kifejezetten jó formában volt az Eb-n, s bár a gyakorlata végén, a leugrásnál volt egy apróbb hibája, összességében remek teljesítményt nyújtott. Kovács szerint a pályafutása első felnőtt versenyén, egyéni összetettben indult Tálas Bence tisztességesen felkészült, s bár nem jutott döntőbe, maradéktalanul megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak.
    "Számunkra természetesen az októberi világbajnokság az év kiemelt versenye, ott lehet ugyanis indulási jogot szerezni a jövő évi, londoni olimpiára – mondta a vezetőedző. – Krisztián három szeren lesz érdekelt, a lólengés mellett ugrásban és nyújtón. Utóbbi kettőn már dolgozunk, véleményem szerint jól haladunk, de most eljött az idő, hogy igazán rákapcsoljunk."
    Kovács azt mondta, az eddigiektől eltérően az idén már nem kell aranyérmet nyerni lovon, a kvalifikációhoz elég, ha az első három hely valamelyikén végez a tornász, de ez legalább annyira nehéz, mint megnyerni a versenyt.
    "Az Eb-n is láthattuk, hogy lovon elég egy pillanatnyi egyensúlyvesztés, és máris elúszott az egész gyakorlat – fogalmazott a vezetőedző. – Nagyon jól fel kell készülni, mert egy egészen apró hiba is az olimpiai kvóta elvesztésébe kerülhet."
    Kovács hozzátette, ugrásban és nyújtón az összes versenyző pontszámát veszik alapul, s az indulási jog megszerzéséhez ennek 85 százalékát kell teljesítenie Berkinek, aki az ötkarikás játékokon természetesen már csak lovon indulna.
    "Kedden már edzünk, májusban a moszkvai Világkupán veszünk részt, ahova a világ legjobb 12 tornászát hívják meg, s lesz még egy, szintén meghívásos viadal júniusban, Szöulban, amelyen érdekeltek leszünk" – vázolta fel az év további programját a vezetőedző.