Torna: Hídvégi olimpiai kvótás és döntős lólengésben

image

Hídvégi Vid végül a 20. helyen végzett az egyéni olimpiai kvótáért harcba szálló versenyzők között a tornászok londoni tesztversenyén, ez pedig azt jelenti, hogy biztosan megvan az olimpiai kvóta.
További jó hír, hogy Hídvégi 14.608 ponttal a lólengés fináléjában végül a nyolcadik helyet szerezte meg, így érdekelt lesz a csütörtöki lólengés fináléban is.

Szerdán a nők versenyében Böczögő Dorina és Gombás Laura lép a szerekhez, ők magyar idő szerint 18:30 órától szerepelnek a 3. csoportban, s talajon kezdenek, de végeredmény magyar idő szerint csak 23 óra körül várható.
Hídvégi Vid: Nagyon boldog vagyok, hogy megvan a kvóta, hiszen ezzel az eddigi minden célkitűzést teljesítettük. Fokozatosan haladtunk előre, lépcsőről lépcsőre, először az Eb, majd a vb jött, ahol már majdnem kvalifikáltam, úgyhogy elégedett vagyok edzőmmel, Laufer Bélával együtt.  A világbajnokság óta Rácz Attilával közösen készültünk, csak egymásra támaszkodhattunk, így nagyon megviselt engem is kéztörése. Az első két szeren még éreztem ennek a hatását, de utána belejöttem a versenyzésbe. Örülök, hogy végül lovon is finálés lettem, de őszintén szólva nagyon fáradt vagyok, ez olyan év végi fáradtság, így az a célom, hogy hibátlanul megcsináljam a gyakit.
Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: Nagyon kellemetlenül indult a verseny, hogy szegény Rácz Attila 15 perccel a bevonulás előtt eltörte a kézközépcsontját, ez mindannyiunkat nagyon megérintett, Hídvégit is. Talán ha Ráczcal közösen versenyezett volna, még jobb lehetett volna, de Hídvégi most a biztonságra ment, és megvan az olimpiai kvóta, tehát amiért jöttünk, azt teljesítettük.
Program:
január 11. szerda női egyéni összetett, magyarok 17.30,
január 12. csütörtök lólengés döntő 18.30-22.00
január 14. szombat 12.15 érkezés Ferihegy 2B