Torna-vk – Bácskay ezüstérmes Dohában

Torna-vk – Bácskay ezüstérmes Dohában
Kormány Sport

Bácskay Csenge ugrásban ezüstérmes lett a tornászok Dohában zajló világkupaversenyén, a számot a 46 éves üzbég Okszana Csuszovityina nyerte.

A viadal honlapja szerint a nyolcszoros olimpikon 13,433 ponttal végzett az élen, a második Bácskay 13,150 pontot kapott, a harmadik pedig a semleges színekben indult orosz Viktorija Lisztunova (13,133) lett. Böczögő Dorina (12,600) hatodikként zárt.

“Úgy érzem, hogy a selejtezőhöz képest javítottam, főleg a második ugrást. Idén már sokkal nagyobb volt a mezőny, mint tavaly, és nagyon örülök, hogy így is helyt álltam! Nagyon jó érzés volt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csuszovityina mögött a dobogóra állni” – mondta Bácskay a versenyt követően.
“Először is nagyon örülök annak, hogy eddig szinte rontás nélkül szerepelt mind a három versenyző, remélem, ez így is marad. Biankának azért ilyen alacsony a pontszáma korláton, mert megtanult egy új elemet, ezt alárendeltük az egész gyakorlatnak, ezek után fogjuk a végleges gyakorlatot összerakni. Ami fontos, ahogy elnökünk, dr. Magyar Zoltán is mondja, csak versenyen lehet megtanulni versenyezni, és ez most is így volt. Csenge stabilan hozta a formáját, kiegyensúlyozottan versenyzett, mind a döntőben, mind a selejtezőben, a többi riválisa messze nem volt ilyen stabil, végül az olimpiai bajnok bejött elé. Úgy gondolom, hogyha az új ugrása meglesz az Eb-re, akkor nagyon sikeres lehet. A női válogatott minden tagja külön köszönetet szeretne mondani Szűcs Attilának, aki az utolsó hazai edzésen zavartalan körülményeket biztosított a felkészüléshez, a dohai sikerekhez ez is hozzájárult” – emelte ki Draskóczy Imre szövetségi kapitány.
Csuszovityina 2012-ben, 2016-ban és tavaly is bejelentette, hogy az olimpia után visszavonul, de végül mindháromszor meggondolta magát. Korábban a Szovjetunió, a Független Államok Közössége és Németország színeiben is versenyzett, olimpiát és Európa-bajnokságot egy-egy, világbajnokságot három alkalommal nyert.

Dohában pénteken felemáskorláton Schermann Bianka 10,633 ponttal hatodik lett.

Forrás, fotó: MTI, matsz.hu, AFP