Tornadömping

A két ünnep között MEVZA-tornán vesznek részt a korosztályos röplabda-válogatottak: az ifjúsági lányok Pannonhalmán, a fiúk a szlovákiai Stará Lubovnán, míg serdülők a horvátországi Sibenikben lépnek pályára.

Lakner Gábor A zsúfolt versenynaptár miatt kevés a lehetőség a közös felkészülésre, így a téli szünetet minden szövetségi edző igyekszik kihasználni. Hétfőtől szerdáig valamennyi korosztályos röplabda-válogatott MEVZA-tornán vesz részt.

Az ifjúsági fiúk tornáján hét válogatott szerepel, a mieink mellett a házigazda szlovákok, Ausztria, Csehország, Horvátország, Izrael és Szlovénia korosztályos csapata lép pályára. A népes mezőny miatt két csoportra osztották a mezőnyt, a Zarka Péter vezette magyar válogatott a csehekkel és a horvátokkal méri össze erejét, a további program a csoportban elért helyezéstől függ.

„Foghíjas a keret a sok sérült miatt, és fáj a szívem, hogy csak egyhetes felkészülést követően vágunk neki a tornának. Arra használjuk elsősorban a lehetőséget, hogy csapattá formálódjunk, annak örülnék igazán, ha kialakulna a stabil alapjátékunk. Nyitásfogadásban vannak hiányosságaink, bízom benne, hogy abban is fejlődünk” – fogalmazza meg a várakozását Zarka Péter.

MEVZAHorváth András ifjúsági leánycsapata a jövő évi magyar-szlovák közös rendezésű Eb-re készül, annak jegyében Pannonhalmán Ausztriával, Csehországgal, Horvátországgal, Szlovéniával és Szlovákiával mérkőzik meg a Bencés Gimnázium tornacsarnokában.

„Két-három hiányzónk van, ami kicsit megnehezíti a dolgunkat, de nagyon örülök a tornának, hiszen nyár óta nem dolgoztunk közösen. A mezőnyt ismerjük, szinte mindenkivel játszottunk már, de nem helyezésben gondolkodunk: az elsődleges cél a saját játékunk csiszolása” – mondja Horváth András.

A serdülő fiúk és lányok ugyanannak az öt országnak a válogatottjával mérkőznek meg Horvátországban. Tomanóczy Tibor és Csizmadia Szabolcs együttesére Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia fiataljai várnak.

„Többen sérüléssel és betegséggel bajlódnak, három játékosunk pedig a juniorok között szerepel, így nem túl összeszokott csapat lép pályára – mondja a lányokat irányító Csizmadia Szabolcs. – Felmérjük, hol tartunk a nemzetköz mezőnyhöz képest, igyekszünk taktikailag előrelépni és erősíteni a kohéziót. Fontos, hogy sok mérkőzést játszhatunk, ráadásul különböző stílusjegyekkel rendelkező csapatok ellen”

„Sérülés a mi helyzetünket is nehezíti, csapatkapitányunk, Szabó Márton pedig a juniorok között szerepel – veszi át a szót a fiúkat vezető Tomanóczy Tibor. – Bízom benne, hogy abban a formában folytatjuk, amelyikben a legutóbbi találkozásunkkor játszottunk, szeretnénk tovább építeni a játékunkat. Három olyan csapattal is megmérkőzünk, amelyikkel korábban még nem, kíváncsian várom, mire leszünk képesek ellenük. Jó lenne hazahozni valamilyen színű érmet is.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS