Toro Rosso: Segíteni akarunk Kvjatnak

F1

2016. május 13. péntek, 19:39

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

A Toro Rosso F1-es csapata tett azért, hogy visszatérő pilótája otthon érezze magát: régi-új csapatfőnöke szerint pár verseny kell csak az orosz rakétának, hogy ismét belerázódjon a dolgok faenzai menetébe.

Aznap, amikor bejelentették Danyiil Kvjat visszatérését néhai csapatához, a Toro Rossóhoz, két másik változás is történt: a faenzaiak leváltották Max Verstappen versenymérnökét, Xevi Pujolart, valamint az adatelemzésért felelős Olivier Helviget. Kvjat ennek következtében versenymérnökként a 2014-ben vele dolgozó Pierre Hamelint kapja maga mellé.

„Azt mondtuk, hogy szeretnénk elölről kezdeni Danyillel, ezért egy olyan embert adtunk mellé, akit már korábbról ismert, hiszen egykor Pierre volt a teljesítményért felelős mérnöke. Minden lehetségest megteszünk azért hogy segítsük őt, és igen, ezért forgattuk fel a mérnöki csapatot” – nyilatkozta Tost a motorsport.com-nak, egyúttal azt is hangsúlyozva, hogy bízik az orosz jó teljesítményében, még akkor is, ha a Red Bull nem tett így.

kvjat_str16_cs

„Jó munkát fog végezni, roppantul örülünk, hogy ismét vele dolgozhatunk, mivel egy nagyon tehetséges pilótáról van szó. Meg vagyok győződve róla, hogy két-három verseny alatt összebarátkozik majd a csapattal és a körülményekkel. Pozitívan fogaduk, hiszen szeretjük őt, nagyon nagyra tartom mint versenyzőt. Persze a legfontosabb az, hogy hogyan teljesít majd az autóban, igyekszünk motiválni és a bizalmunkról biztosítani, hogy a lehető legjobb eredményt érhesse el.”

Tost azt is hozzá tette, hogy Kvjat nem fog összeroppanni a nyomás alatt, mely abból fakad, hogy valószínűleg a karrierje a tét az idei szezonban: „Szerintem kezelni tudja majd ezt a nyomást, a múltban is képes volt jól teljesíteni, amikor nagy volt a tét. A Formula-1-ben egyébként is mindennapos jelenség az, hogy nyomás alatt vagy, szóval ebben semmi rosszat nem látok. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végez majd.”

Forrás: www.formula.hu – RSS