Törökország – Magyarország VB selejtező: Emre nélkül, de Y?lmazzal a törökök

Abdullah Avcı, a török válogatott kapitánya huszonnégy fős keretet jelölt ki az andorraiak és a magyarok elleni mérkőzésre. A névsora kétharmada, 16 játékos az őszi budapesti mérkőzés előtt is meghívást kapott. A mostani legnagyobb hiányzó Emre Belözoğlu. Ellentétben a budapesti mérkőzéssel, most kerettag a törökök aktuális sztárja, Burak Yılmaz.

KAPUSOK

Volkan Demirel
1981. október 27., Fenerbahçe, 57-szeres válogatott
A legrutinosabb kapus a török keretben, ugyanakkor nagy hibája eldöntötte a románok elleni hazai selejtezőt, s nagyot hibázott Budapesten is. Isztambul belvárosában született, a Mersinspor nevelése, majd két esztendőt, 51 mérkőzést a Kartalsporban védett. A 2002–2003-as szezonban került a Fenerbahçéhoz, amelyben 2003. április 26-án mutatkozott be az első osztályban. Rüştü Barcelonába szerződése után ő lett az első számú kapus. 2004-ben, 2005-ben, 2007-ben és 2011-ben is bajnoki címet nyert a sárga-kékekkel. 2012-ben kupagyőztes volt. 2004 áprilisában mutatkozott be a török válogatottban, többször is úgy került be a keretbe, hogy klubjában sem volt teljesen biztos a helye. Tizenegyedik szezonját tölti a Fenerben, de ezek csak 2008 óta a vitathatatlanul első számú kapus. A brazil Alex távozása óta a Fenerbahçe csapatkapitánya. Válogatottbeli pályafutása csúcspontja a 2008-as Európa-bajnokság volt, a csoportmérkőzéseken, elsősorban a csehek elleni 3-2-es „döntőn” jól védett. Ám a találkozó 92. percében piros lapot kapott, s így a negyed- és az elődöntőben Rüştü Reçber került a helyére.

Onur Recep Kıvrak
1988. január 1., Trabzonspor, 6-szoros válogatott
Alaşehirben született, 2004-ig a İzmir Yeşilovaspor kapusa volt. 2004-től a második vonalbeli Karşıyaka Spor Kulübü hálóját őrizte, természetesen először a korosztályos csapatokban. 2008 óta véd a Trabzonsporban, 2010-ben Török Kupát nyert a csapattal. 2011-ben súlyos térdsérülést szenvedett, csak 2012 őszén nyerte vissza formáját és helyét az első csapatban. 2010. május 26-án, az északírek ellen mutatkozott be az A-válogatottban, előtte szinte minden korosztályos válogatottnak tagja volt. Úgy fest, ő az első számú kapus, az andorraiak ellen is ő védett.

Tolga Zengin
1983. október 10., Trabzonspor, 5-szörös válogatott
A budapesti mérkőzés előtt a Fener adott két kapust a keretbe, most a Trabzonspor. A közel kétméteres kapus immár csapatkapitány. Pályafutását az ugyancsak trabzoni İdmanocağı alakulatában kezdte, 1998-ban került át a város legnagyobb klubjába. 2002 óta tagja az első csapat keretének. Kétszer volt bajnoki ezüstérmes, egyszer kupagyőztes. 2006-ban mutatkozott be a válogatottban, 2008-ban harmadik számú kapusként vett részt a legjobb négy közé jutással zárt Európa-bajnokságon. Az elődöntő előtt felvetődött, hogy mezőnyjátékosként lépjen esetleg pályára a sok hiányzó miatt, de végül erre nem került sor.

VÉDŐK

Serdar Aziz
1990. október 23., Bursaspor, újonc
Osmangaziban született, egész eddigi pályafutását a Bursasporban töltötte, csak a 2007–2008-as idény egy részét töltötte a fiókcsapatban, a Merinossporban. Végigjárta a korosztályos válogatottakat, s immár bekerült az A-keretbe is. 2010-ben kerettag volt, de nem játszott a Bursaspor bajnoki címet nyerő csapatában.

Gökhan Gönül
1985. január 4., Fenerbahçe, 33/1
Bafrában született, majd Bursában nőtt fel. Kölyökjátékosként a kapuba állították, csak később került a mezőnybe. Eleinte nem is vette igazán komolyan a futballt, szerencséjére akadt egy edző, Mehmet Kirazoğlu, aki nagy tehetségnek tartotta, s külön is foglalkozott vele. Gökhan Gönül a Gençlerbirliği nevelése, 17 évesen bemutatkozott már a török élvonalban. 2003-tól a Gençlerbirliği OFTAŞ (mai nevén: Hacettepe Spor Kulübü) soraiban játszott. Gönült 2007 nyarán 1,2 millió euróért a Fenerbahçe vásárolta meg. A Fenerben túljár a 150. bajnoki meccsén, egyszeres bajnok és kupagyőztes. A válogatottban 2007. november 17., Norvégia ellen mutatkozott be, az első válogatott mérkőzésén győztes gólt készített elő, Nihatot helyzetbe hozva. Az első számú török jobbhátvéd.

gökhan
A 33-szoros válogatott Gökhal Gönül a törökök legrutinosabb védője
Bekir İrtegün
1984. április 20., Fenerbahçe, 7/0
Elâzığban született, 1999 és 2009 között a Gaziantepspor játékosa volt, kétévnyi megszakítással, amikor a Gaziantep Büyükşehir Belediyesi Spor Kulübü tagja volt (2001–2003). 2009-ben igazolt a Fenerhez, egyszeres bajnok (2011), egyszeres kupagyőztes (2012). Huszonnyolc évesen, tavaly májusban, a finnek ellen mutatkozott be a török A-válogatottban.

Hasan Ali Kaldırım
1989. december 9., Fenerbahçe, 12/0
A németországi Neuwiedben született, a Ruhr-vidéken. Az RV Rheinbrohl volt az első, a TuS Koblenz második klubja, majd a Kaiserslauternhez került 16 évesen, 2006-ban. 2008 óta játszik a felnőttek között, az első szezonban a Kaiserslautern, a következőben a Mainz második csapatában futballozott. 2010 elején Törökországba költözött, a Kayserispor színeiben február 6-án mutatkozott be a Süper Ligben. Két és fél idényt töltött a középcsapatnak titulálható alakulatban, majd 2012 nyarán 3,75 millió euró (!) ellenében a Fenerbahçe játékosa lett. Tavaly február 29-én, a szlovákok ellen mutatkozott be a török A-válogatottban. Bő egy év alatt alapember lett a válogatottban. A török-német kettős állampolgárságú balhátvéd öccse a Bursaspor játékosa, húga is futballozik.

Serdar Kurtuluş
1987. július 23., Gaziantepspor, 4/0
Bursában született, 2006-ig a Bursaspor tagja volt. A következő három idényben a Beşiktaşt erősítette, a Fekete Sasoktól került be először, 2007-ben a válogatottba. Abban az esztendőben megnyerte a Török Kupát is. 2009-ben egy játékoscsere folytán a Gaziantepsporhoz került, a magyarok mérkőzés előtt ebből a klubból kapott, hosszú idő után újra meghívást a válogatottba. Sem Budapesten, sem azóta nem játszott az A Milliben.

Semih Kaya
1991. február 24., Galatasaray, 9/0
A törökök között ritka szőke haja és testfelépítése miatt Gerard Piquéhez hasonlított középső védő az izmiri Bergamában született. A Petkimspor és a Helvacı Bld. Gençlik ve Spor, két kiscsapat után 2004-ben az Altayhoz igazolt, ahonnan 2006-ban, mindössze 15 éves korában igazolta át a Galatasaray. 2008 óta tartozik az első csapat keretéhez, de a sárga-piros klub kétszer is kölcsönadta, előbb a Gaziantepspornak, majd a Kartalspornak. 2011 nyara óta alapember a klubjában. Egyszeres bajnok (2012), a legutóbbi idény után az év fiatal játékosának választották. Az A-válogatottban 2012. február 29-én, a szlovákok ellen mutatkozott be. Beceneve: Szikla. Némi túlzással, a törököknek is megvan immár a maga Szőke Sziklája.

Egemen Korkmaz
1982. november 3., Fenerbahçe, 9/0
Balıkesirben, ázsiai területen, de az ország nyugati részében született. A helyi klubban kezdett játszani, 2000-ben a Kartalsporral kötötte első profi szerződését. Az elmúlt 12 idényben játszott a Kartalsporban, a Bursasporban, a Trabzonsporban, a Beşiktaşban, majd tavaly nyár óta a Fener középhátvédje. A Galatasaray kivételével minden nagy török klubban szerepelt már. Bár 2000 óta többször játszott különböző válogatottakban, az A Milliiben csak 2011. szeptember 2-án, Kazahsztán ellen debütált.

KÖZÉPPÁLYÁSOK

Hamit Altıntop
1982. 12. 08., Galatasaray, 78/8
Gelsenkirchenben, a Ruhr-vidéken született, ikertestvére, Halil is válogatott futballista, játszott a Trabzonsporban a Videoton elleni Európa Liga-mérkőzéseken. Meryem, az édesanyjuk megunta, hogy a két fiú a lakásban is állandóan futballozik, ezért levitte őket a város déli részén lévő Schwarz-Weiß Gelsenkirchen pályájára. Ott kezdődött a pályafutásuk, melynek során sokáig mindenhova együtt mentek. Hamit aztán előbb került a Schalkéba, mint Halil, ellenben előbb is lépett tovább 2007 nyarán. 2000-ben kötötte első profi szerződését a Wattenscheid együttesével, addigra már viselte az SW Gelsenkirchen (1992–1993), a TuS Rotthausen (1993–1997), s a Wattenscheid amatőrcsapatának a mezét. 2003-ban igazolt át a Schalke 04 együtteséhez, amelyben a Bundesliga legjobb játékosai közé került a posztján. Jól érvényesítette kivételes gyorsaságát, robbanékonyságát, s nem utolsósorban lövőerejét. A gelsenkircheni Királykékeknél 113 mérkőzésen 8 gólt szerzett. Pályafutása egyik legszebb találatát a Bajnokok Ligájában, az AC Milannak lőtte. 2007 nyarán – miután lejárt a szerződése a Schalkénél – átigazolási díj nélkül kerülhetett a Bayern Münchenbe. 2011-ben a Real Madridhoz került, majd egy év után, tavaly nyáron a Galatasarayhoz igazolt. Az elmúlt bő négy évben titulusokkal teli lett a pályafutása, a Bayernnel kétszeres német bajnok (2008, 2010), BL-döntős (2010) volt, a bajor klub tagjaként összesen öt címet nyert. A Real Madriddal megnyerte a spanyol bajnokságot. A 2008-as Európa-bajnokság után beválasztották a torna All-Star-csapatába. 2010-ben a FIFA a Kazahsztán ellen lőtt gólja jutalmául Puskás-díjjal tüntette ki. Az andorraiak ellen eltiltása miatt nem játszhatott, várhatóan kedden pályán lesz.

altintop
Hamit Altintop Andorra ellen nem játszhatott, ellenünk minden bizonnyal ott lesz a pályán

Soner Aydoğdu
1991. január 5., Trabzonspor, 2/0
Tizenkét éves korában igazolta le a Gençlerbirliği Spor Kulübü, amelytől 16 évesen már profi szerződést kapott. A 2009–2010-es idényt a Hacettepespor soraiban töltötte kölcsönjátékosként, de ettől eltekintve 2012-ben váltott csak klubot, a mostani idényben a Trabzonspor játékosa. Tavaly februárban, a szlovákok ellen játszott először a válogatottban.

Mehmet Ekici
1990. március 25., Werder Bremen, 8/0
Münchenben született, az Unterhaching nevelése, majd 17 éves korától a Bayern tagja volt. Kevés szerepet kapott az első csapatnál, de a 2008-as (német) Szuperkupa-döntőben, például, játszott. A 2010–2011-es szezont kölcsönjátékost a Nürnbergben töltötte, 2011 nyara óta a Werder Bremen játékosa. 2011 őszén, az osztrákok ellen játszott először a török válogatottban – előtte német utánpótlás-válogatott volt. Egyik legjobb barátja, nürnbergi klubtársa, İlkay Gündoğan másként döntött, ő a német válogatottban játszik.

Caner Erkin
1988. október 4., Fenerbahçe, 18/1
Edremitben született, 2002-ben a Manisasporban kezdte a pályafutását. Már a 2004–2005-ös idényben felvezényelték a második vonalban a feljutásért küzdő csapat első keretébe, aztán a következő szezonban alapember lett az élvonalban szereplő gárdában. 2007 januárjában 3,5 millió euró ellenében az orosz CSZKA Moszkvához igazolt. 2008-ban és 2009-ben Orosz Kupa-győztes lett. A 2009–2010-es idényben kölcsönjátékosként a Galatasarayban futballozott, majd 2010 nyarán a Fenerhez igazolt. 2011-ben bajnok, 2012-ben Török Kupa-győztes lett. Tizenhét (!) évesen, 2006. május 26., Ghána ellen mutatkozott be az A-válogatottban. A 2005-ös, U17-es Eb-t megnyerte, az U17-es vb-n negyedik lett a mostani szövetségi kapitány, Abdullah Avcı irányításával. A 2005-ös U17-es világbajnokságon csak a mexikói Carlos Vela lőtt négy góljánál többet. (Két másik török, Nuri Şahin és Tefvik Kose ugyancsak négyig jutott.)

Kerim Frei
1993. november 19., Fulham, 2/0
Tessék figyelni, milyen a globalizált világ: a török válogatott játékosa Ausztriában (Feldkirch) született, török apa és marokkói édesanya házasságából, Svájcban nőtt fel – s most angol klub játékosa. A még csak 19 éves középpályás a Grasshoppers nevelése, 2011 óta a londoni Fulham játékosa, a mostani idényben rövid időt a Cardiff Citynél töltött. A korábbi svájci ifjúsági válogatott tavaly novemberben, a dánok ellen debütált a török válogatottban.

Selçuk İnan
1985. február 10., Galatasaray, 25/3
Az andorrai mérkőzés egyik török gólszerzője İskenderunban született, kölyökjátékosként a Karaağaçspor, majd a Dardanelspor játékosa volt. Ez utóbbi klubban mutatkozott be a felnőttek között 2002-ben. 2005-ben a Manisasporba igazolt, 2008 és 2011 között a Trabzonspor tagja volt. Bő másfél éve viseli a Galatasaray mezét. Itt különösen jól megérti magát Burak Ylmazzal, aki már a Manisasporban is csapattársa volt. 2010-ben Török Kupát nyert a Trabzonnal, tavaly duplázott a Galatasaray együttesével. Kiváló szabadrúgáslövő, s remek előkészítő, a 2011–2012-es idényben senki sem adott több gólpasszt a török Szuperligában. A válogatottban 2007. február 7-én, Grúzia ellen mutatkozott be.

Alper Potuk
1991. április 8., Eskişehirspor, 3/0
A védekező középpályás Bolvadinban született, a Çifteler Sporban kezdett játszani, majd jelenlegi klubjának korosztályos csapatába került. 2009 óta az első keret tagja, a következő szezontól játszik rendszeresen. A 2011–2012-ben Elek Ákos klubtársa volt a török alakulatban. 2012. február 29-én, a szlovákok ellen mutatkozott be a válogatottban.

Olcay Şahan
1987. május 26., Beşiktaş, 1/0
Német-török kettős állampolgárságú, Düsseldorfban született. Kölyökjátékosként a Fortuna Düsseldorf, a Bayer Leverkusen és Mönchengladbach játékosa volt, utóbbi második csapatában kezdte felnőtt pályafutását. 2008–2009-es idényben az MSV Duisburg II-ben futballozott, majd felkerült az első csapatba. Németországi pályafutása csúcspontján (2009–2012) a Kaiserslautern játékosa volt. Tavaly nyáron Törökországba költözött, a Beşiktaş mezét húzta magára. Pénteken, az andorraiak ellen volt először válogatott.

Nuri Kazım Şahin
1988. szeptember 5., Borussia Dortmund, 39/2
Lüdenscheidben, Németországban született. Első klubjából, a RSV Meinerzhagenből került a Borussia Dortmundhoz. Óriási tehetségként tűnt fel, 2005. augusztus 6-án a Bundesliga történetének legfiatalabb játékosa, majd november 25-én a legfiatalabb góllövője lett. A 2007–2008-as idényt a Holland Kupát is megnyerve a Feyenoordban töltötte, de azt leszámítva 2011-ig a Borussia Dortmund mezét viselte. Utolsó idényében játszott legjobban, a sárga-feketékkel megnyerte a bajnokságot, s a Bundesliga legjobb játékosának választották. A 2011–2012-es idényt a Real Madridnál töltötte. Kevés játéklehetőséget kapott, sérüléssel kínlódott. Mindössze négy meccsen szerepelve lett spanyol bajnok. Tavaly nyáron a Liverpool FC-hez került, kölcsönjátékosként, majd januárban „hazatért”, immár a Borussia Dortmund kölcsönjátékosa. A török válogatottban 2005-ben éppen a németek ellen játszott először, góllal debütált. A török válogatott történetének legfiatalabb debütánsa és gólszerzője. Az U17-es válogatottban 2005-ben Eb-győztes és vb-4. volt.

Arda Turan
1987. január 30., Atlético Madrid, 63/13
Isztambuli születésű. Tizenkét évesen, a Bayrampasa Altintepsisporból került a Galatába. Tőzsér Dániel klubtársa volt a Galatasaray ifjúsági csapatában. Ardát a 2004–2005-ös szezonban már gyakran felvezényelték az első csapathoz, majd, hogy több játéklehetőséghez jusson, a következő idényt a Vestel Manisasporban töltötte. 2006 nyarán visszatért a Galatasarayba, néhány héttel később a csapat, némi túlzással, neki köszönhette, hogy a Mladá Boleslav kiverésével bekerült a Bajnokok Ligájába. Imádta a Galatasarayt, számos fényűző külföldi ajánlatot is visszautasított, de 2011 nyarán mégis beadta a derekát, az Atlético Madridhoz igazolt. Első idényében az Európa Liga győztese, a második elején európai Szuperkupa-győztes lett. 26 éves koráig már 60 válogatottságig jutott (2006. augusztus 16-án, Luxemburg ellen mutatkozott be), Eb-elődöntős.

arda
Arda Turan 26 évese már 60-szoros válogatott

CSATÁROK

Umut Bulut
1983. március 15., Galatasaray, 22/3
Kayseriben született, kacskaringós pályafutást tudhatott maga mögött, mire a Galatasarayhoz került. 2001-ig a Petrolofisi, majd később az Angaragücü, az İnegölspor, 2006 és 2011 között a Trabzonspor, a legutóbbi teljes idényben a francia Toulouse FC játékosa volt. A nyár óta, kölcsönjátékosként, a Galatasarayt erősíti. Klubjával már a legjobb nyolc között jár a Bajnokok Ligájában, a következő ellenfél a Real Madrid. Legjobb formájában a Trabzonsporban futballozott, 101 hivatalos mérkőzésen 88 gólt szerzett, a bordó-kékkel megnyerte 2010-ben a Török Kupát. 2007. június 5-én mutatkozott be az A-válogatottban.

Mevlüt Erdinç
1987. február 25., Stade Rennais, 20/3
A franciaországi Saint-Claude-ban született, nyolcgyerekes török szülők legkisebb gyermekeként. Tizenhárom évesen került a Sochaux akadémiájára. 2005 novemberében, az Ajaccio ellen játszott először a francia élvonalban. A 2007–2008-as szezon hozta meg neki a nagy kiugrást. Január közepétől két hónap alatt hét gólt lőtt a francia élvonalban. 2009-től a Paris Saint-Germain játékosa volt (2010-ben a PSG-vel kupagyőztes lett), de a nagy pénz kiszorította a fővárosi klubból, immár a Rennes tagja. A franciák őt is a „nagy 1987-es generációjuk” egyik csillagának tartják, 2004-ben ő is tagja volt az U17-es kontinensbajnok válogatottnak, Samir Nasri, Hatem Ben Arfa, és akkori klubtársa, Jérémy Ménez társaságában. Mégis a török válogatottat választotta – a gyökerek nagyon erősnek bizonyultak. A nevét a franciák Erdingnek írják. A válogatottban gólt szerzett Budapesten, majd novemberben a dánok elleni meccsen is, mindkettőn az övé volt a törökök egyetlen gólja.

Sercan Sararer
1989. 11. 27., Greuther Fürth, 11/0
Bajorországban, Nürnbergben született, török az édesapja, spanyol az édesanyja. Spanyol útlevele is van. A teljes neve a spanyol szokásoknak megfelelően Sercan Sararer Osuna. Első klubja a 1. FC Röthenbach volt, majd 2000-ben az SpVgg Greuther Fürth csapatához került. A felnőttek között előbb a második csapatban játszott, majd 2008-tól már az elsőben is. Az előző teljes szezonban megnyerte a zöld-fehérekkel a Bundesliga 2-t, s felkerült a legmagasabb osztályba. A tavaszi idény eleje óta Varga József klubtársa a német csapatban. A török válogatottban május 24-én, a grúzok elleni salzburgi mérkőzésen debütált.

Burak Yılmaz
1985. július 15., Galatasaray, 24/7
A török futball új szupersztárja nyolc gólt szerzett eddig a 2012–2013-as Bajnokok Ligája-sorozatban, s ezzel Cristiano Ronaldóval holtversenyben vezeti a listát. Az őszi csoportmeccseken hat gólt szerzett (ugyanannyit, mint a portugál csillag), de miután kevesebb percet játszott, mint vetélytársa, ő lett a „szakasz” gólkirálya. A török futball csúcstartója a korábbi sztárral, Sergen Yalçınnal holtversenyben: ők ketten játszottak csak mind a négy nagy klubban, a Beşiktaşban, a Galatasarayban, a Fenerben és a Trabzonsporban. Három klubjával nyert török Szuperkupát, kettővel Török Kupát. A legutóbbi török bajnokság gólkirálya. A válogatottban 2006. április 12-én játszott először.