Történelmi pillanathoz érkezett az FTC

fradi uszoda02

Ilyen még nem volt a zöld-fehér klub történetében, ami hamarosan bekövetkezik. Most szombaton, március 5-én megkezdi a leány csapat szereplését a Budapest bajnokságban.

fradi uszoda02

Soha nem volt még a klubnak női vízilabda csapata, amely szerepelt volna egy bajnokságban. Szombaton ez is megdől, hiszen a Budapesti Vízilabda Szövetség által kiírt 2001-es lány bajnokság tavaszi fordulóit már a Fradival kibővülve rendezik meg.  Természetesen a csapatnak a részvétel a fontos – egyelőre – nem a győzelem, erről is beszélt az együttes trénere.

Kádas Géza, az FTC női csapatának edzője, a fradi.hu-nak: „A nulláról indultunk, tavaly egy-két kislány próbálkozott a fiúkkal együtt vízilabdázni. Mivel egyre többen jelentkeztek, mostanra több mint tíz játékosunk van és külön csapatként készülünk. Több évtizeden keresztül foglalkoztam fiú csaptokkal, a felkészítésükkel, nevelésükkel, nekem is újdonságot jelentett a lányok nevelése, de szép kihívás és motiváció. A Ferencváros életében történelmi pillanatról beszélhetünk azzal, hogy most először indul leány csapatunk bajnokságban, viszont helyén kell azért kezelni ezt a hírt. Nekünk ez tulajdonképpen erőfelmérő, egy lehetőség arra, hogy a gyerekek ne csak edzésen, hanem mérkőzés keretein belül fejlődhessenek, tapasztalják, szokják a légkört. Egyelőre vérmes reményeink nincsenek is, szeretnénk rendszeresen versenyeztetni a csapatot. Fokozatosan építkezünk, lépésről-lépésre haladunk. A távlati célunk lehet egyszer egy felnőtt csapat elindítása itt a Fradin, de addig még nagyon sok feladatunk van, jelenleg a meglévő kis leány csapatunk játéktudásának fejlesztése a cél.”

Az együttes szombaton Százhalombattán ugrik vízbe a III. kerületi TVE ellen 15 órától.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS