Tour de Hongrie – 2. szakasz: szlovák szakaszgyőzelem Kecskeméten

BringaSport – 2015.08.06 – Kecskemét – A Balatonföldvár és Kecskemét közötti 200 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. Az etapot egy sikeres szökés végén a szlovák Marek Caneky nyerte, a több mint 140 kilométeren át szökésben lévő Lovassy Krisztián a hajrára elkészült erejével és a mezőnyben ért célba. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Csütörtökön kora délután rajtolt Balatonföldvárról a Tour de Hongrie mezőnye, ám a „lassú rajt” (az „éles rajtig” nem versenyeznek a bringások, olyasmi ez, mint a Forma-1 világában a felvezető kör) során incidens zavarta meg a nyugalmat: Siófokon birodalmi rohamosztagosok tartották fel a karavánt. Darth Vader, a Csillagok háborúja sorozat negatív hőse is feltűnt, sőt, kezet is fogott a Tour de Hongrie sárga trikósával.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Aztán útnak indult a mezőny, méghozzá ezen a napon is meglehetősen nagy tempóval. Rögtön az „éles rajt” után akciózni kezdett a mezőny, az első komolyabb támadásban, húsz kilométer után Lovassy Krisztián is benne volt, londoni olimpikonunk az osztrák Kuen társaságában szerzett némi előnyt. A következő kilométereken hatan is felzárkóztak melléjük, így alakult ki a nap szökése, benne nyolc fő: James Early (Team Stölting), Marko Danilovics (Szerbia), Rolly Weaver (Equipe CMI), Marek Canecky (Amplatz-BMC), Andi Bajc (Amplatz-BMC), Maximilian Kuen (Amplatz-BMC) Lovassy Krisztián (Differdange-Losch) és Tom Thill (Differdange-Losch). A felsorolásból is kitűnik, hogy az osztrák Amplatz-BMC létszámfölényben volt a szökevények között, s végül el is érte célját: megszerezte a szakaszgyőzelmet és ezzel együtt a sárga trikót is.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A nyolc bringás igen hosszú időn keresztül dacolt a hőséggel és az üldözőkkel, sajnos harminc kilométerre a befutótól hárman is leszakadtak közülük, s köztük volt az erejével elkészülő Lovassy Krisztián is.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Az élen haladó ötös a hajrában még növelni is tudta előnyét, végül a szlovák Marek Caneky sprintelt a legjobban, s ezzel az összetettben is átvette a vezetést.

„A szerdai etap nem sikerült valami jól, így ezúttal mindenképpen szerettem volna elöl végezni. Sikerült belekerülnöm a szökésbe, aztán sikerült megnyerni a szakaszt is. Ez azonban nem alakulhatott volna így a csapattársaim nélkül, akik rengeteget dolgoztak értem. Megszereztük a sárga trikót, amelyet szeretnénk is megtartani a verseny végéig!” – nyilatkozta a kecskeméti szakaszgyőztes, aki amúgy éppen a mi reménységünk, Kusztor Péter csapattársa. Ez pedig nem túl jó előjel, hiszen ilyen esetben a csapat a sárga trikósért dolgozik – nem pedig a magyar olimpikonért. Az is igaz, hogy a szombati királyetapon, a Kékes meredek emelkedőin már Kusztor Péter kezében lesz a saját sorsa, az összetettben ő áll a legjobban a mieink közül, a hátránya 2:40 perc, ami nem behozhatatlan.

_VAN2172

A legjobb hegyimenőnek járó piros trikót továbbra is a norvég Hafsaas viselheti, míg a pontversenyben Caneky vette át a vezetést, így övé a sárga mellett a zöld trikó is. A legjobb 23 évnél fiatalabb bringást illető fehér mez új gazdára talált, a pénteki etapon a holland Dekker viselheti majd.

_VAN2177

Péntek délelőtt a karaván autóval megy át Kecskemétről a rajt helyszínére, a viadal kora délután, 14 órakor az Abony és Karcag közötti 136 kilométeres szakasszal folytatódik. A papírformával nem érdemes foglalkozni, az csütörtökre is mezőnybefutót ígért. A győzelemre éhes mezőnyt látva pénteken is izgalmas szakasz elé nézünk…

Eredmények

36. TOUR DE HONGRIE
2. szakasz, Balatonföldvár–Kecskemét (200 km):

1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 3:54:49
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) azonos idővel
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 11 másodperc hátrány
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 55 mp h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 57 mp h.
6. Adrian Gjolberg (norvég, Team Fixit.no) 2:05 perc h.
7. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) a. i.
8. Stefan Stefanovics (Szerbia) 2:13 p h.
9. Sjors Dekker (holland, West-Frisia) 2:15 p h.
10. Marc Villanova (spanyol, Start-Massi) 2:56 p h.
17. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 3:19 p h.

Az állás az összetett versenyben a második szakasz után:

1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 6:16:45
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 7 mp h.
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 19 mp h.
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 1:08 p h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:10 p h.
6. Maros Kovac (szlovák, Dukla Trencin) 2:08 p h.
7. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 2:18 p h.
8. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 2:21 p h.
9. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:24 p. h.
10. Sjors Dekker (holland, West-Frisia) 2:27 p h.
13. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 2:40 p. h.
18. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:31 p h.

Összetett verseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Marek Caneky
Gyorsasági pontverseny a www.szelektalok.hu Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Marek Caneky
Hegyi pontverseny a Kunságszesz Zrt. Nagydíjért: 1. (piros mezben) Marius Hafsaas (norvég, Fixit.no)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Sjors Dekker (holland)

Tour de Hongrie az M4 sportcsatornán

A Tour de Hongrie olimpiai kvalifikációs országúti kerékpáros körversenyről az M4 sportcsatorna sugároz fél órás napi összefoglalókat az alábbi időpontokban:
2015. augusztus 6., csütörtök, 22.45: 2. szakasz, Balatonföldvár–Kecskemét
2015. augusztus 7., péntek, 22.45: 3. szakasz, Abony–Karcag
2015. augusztus 8., szombat, 22.45: 4. szakasz, Karcag–Kékestető
2015. augusztus 9., vasárnap, 23.45: 5. szakasz, Gyöngyös–Budapest

A pénteken várható útlezárások

A Tour de Hongrie 3. szakaszán, a mezőny 14.00-kor indul útjára a Abonyból, a célbaérkezés tervezett időpontja: 17.14, Karcag, Kossuth tér. A karaván az Abony (rajt), Újszász, Jászladány, Jászkisér, Pély, Tarnaszentmiklós, Kisköre, Abádszalók, Kunhegyes, Kunmadaras, Karcag körpálya (3 kör), Dózsa György út, Zöldfa út, Kórház utca, Madarasi út, Kossuth tér (cél) útvonalon jut el a célig, a karcagi körpályán teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők.

A Tour de Hongrie egyes szakaszairól röviddel a befutó után körlevélben tájékoztatjuk Önöket. További információkkal a verseny során a 06 (30) 934-3534-es telefonszámon Gombkötő Roland sajtófőnök áll rendelkezésükre.

A 36. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Augusztus 4., kedd: prológ, egyéni időfutam, Szombathely (1,2 km). Szakaszgyőztes: Manuel Porzner (német, Team Stölting). Sárga mezben: Manuel Porzner (német)
Augusztus 5., szerda:
1. szakasz, Szombathely–Keszthely (112 km). Rajt: 15.30. Várható befutó: 18.20. Sárga mezben: Maros Kovac (szlovák)
Augusztus 6., csütörtök: 2. szakasz, Balatonföldvár–Kecskemét (200 km). Rajt: 13.30. Várható befutó: 18.35. Sárga mezben: Marek Caneky (szlovák)
Augusztus 7., péntek: 3. szakasz, Abony–Karcag (136 km). Rajt: 14.00. Várható befutó: 17.10
Augusztus 8., szombat: 4. szakasz, Karcag–Kékestető (145 km). Rajt: 11.40. Várható befutó: 15.30
Augusztus 9., vasárnap: 5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (106 km). Rajt: 10.30. Várható befutó: 13.00

Forrás: www.bringasport.hu – RSS