Tovább remekelt Szocsiban a Force India

F1

2015. október 10. szombat, 16:34

Az F1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a silverstone-iak folytatták a szezon második részében mutatott remek teljesítményüket: Nico Hülkenberg a hatodik, Sergio Perez a hetedik helyről kezdheti meg a versenyt.

Egyelőre úgy tűnik, senki sem tudja megszorongatni a Force Indiát a konstruktőri bajnokság ötödik helyéért vívott csatában, sőt, Vijay Mallya gárdája Suzuka után ezúttal is jobban teljesített a Szingapúrban még győzelemért harcoló, csapatok között negyedik helyen lévő Red Bulltól. Nico Hülkenberg alig több, mint három tizeddel maradt el Kimi Raikkönen Ferrarijától, Sergio Perez pedig csak 32 ezredmásodperccel zárt csapattársa mögött.

„Nagyon örülök a hatodik helynek, a csapat remek időmérőt teljesített” – nyilatkozta a német versenyző az edzés után. „Annak ellenére, hogy kevés kört tudtunk megtenni, jól érzem magam az autóban, hiszen jó az egyensúlya, és magabiztosságot ad nekem. Ez volt a maximum, amit ma elérhettünk, főleg, ha azt nézzük, milyen autók rajtolnak majd előlünk a versenyen. A futam kicsit ugrás lesz az ismeretlenbe, hiszen nem tudjuk, a gumik hogy működnek a hosszú etapok során, így nem lesz könnyű stratégiai döntéseket hozni. Várom a versenyt, hogy ezt a remek rajthelyet pontokra váltsam.”

Csapattársa, Sergio Perez Suzukában a vert mezőnyből is előre tudta tornázni magát, így természetes, hogy a hetedik helyről is a pontszerzés lebeg a szeme előtt. „Nehéz optimalizálni az autót, amikor ilyen kevés időt töltünk a pályán, de úgy érzem, mindent kihoztunk az edzésből. A pálya sem könnyű, és a gumikat is nehéz üzemi hőfokra melegíteni, így elégedettnek kell lennünk. A legjobb körömet használt gumikon autóztam, ami azt mutatja, hogy sok időbe telik, amíg a szuperlágy abroncsok a legjobb teljesítményüket nyújtják. Még mindig van néhány kérdés hosszú távon velük kapcsolatban, ami érdekessé teszi a vasárnapot, de nem hinném, hogy túl nagy lenne a kopás mértéke. Jó esélyünk van arra, hogy versenyképesek legyünk, s bár nehéz lesz, magabiztos vagyok afelől, hogy sok pontot sikerül majd gyűjtenünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS