Triplázásra készülnek a győri lányok

Triplázásra készülnek a győri lányok
Kormány Sport

Szombaton és vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája négyesdöntőjében szurkolhatunk a kétszeres címvédő – összesen négyszeres bajnok – Győri Audi ETO KC-nak. Még egyetlen női csapat sem tudott triplázni a sorozat történetében, így zöld-fehér győzelem esetén örökre beírná magát az ETO a rekordok könyvébe. A Papp László Budapest Sportarénában rendezett elődöntőben a Final4 újonc, Vipers Kristiansand lesz az ellenfél, a másik ágon Metz – Rosztov-Don mérkőzést rendeznek a döntőbe jutásért.

2014 óta rendeznek két napos lebonyolítású négyesdöntőt (Final4) a hölgyek legrangosabb európai kézilabda kupasorozatában, és jogosan nevezhetjük a győri csapatot a négyesdöntő specialistájának, hiszen az ideivel együtt már ötödik alkalommal jut a legjobb négy csapat közé. Egyedül a 2015-ös Final4-ról maradt le, abban az évben a negyeddöntő jelentette a végállomást. 2014-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban döntőt játszott, amiből hármat (2014, 2017, 2018) meg is nyert a Győr. A tavalyi győzelem kulcspillanata Kiss Éva utolsó pillanatos védése volt a hosszabbításban.

A kapus optimistán látja csapata idei helyzetét is:

„Idén kicsit nyugodtabban készülhettünk a Final4-ra, mert korábban bebiztosítottuk a bajnoki címünket. Mióta Danyi Gábor átvette a csapat irányítását egy kicsit megváltozott a játékstílusunk. Inkább a támadásokra koncentrálunk, több gólt dobunk, de ezzel együtt jár, hogy többet is kapunk. A kapusnak ez nem feltétlen jó, de ha azt nézzük, hogy veretlenek vagyunk eddig az idei BL szezonban, akkor mégiscsak működik az új taktika. Remélem, az idén is a döntőbe jutunk, de most jobb lenne, ha nem egy utolsó másodperces védéssel kéne megnyernünk a címet.”

Görbicz Anita a csapat kapitányaként már négyszer is felemelhette a Bajnokok Ligája trófeáját, de még mindig ugyanolyan motivált, mint ha az első mérkőzésére készülne:

„Ezt nem lehet kioltani belőlem, mindig éhes vagyok a sikerre. Ez igaz az egész csapatra is, profi játékosok vagyunk, mindig többre vágyunk. Azért küzdünk egész évben, hogy itt lehessünk, és egy ilyen hihetetlen környezetben, nagyszerű szurkolók előtt játsszunk, és hazavigyük Győrbe a serleget.”

Danyi Gábor, a szezon előtt kinevezett vezetőedző egyelőre nem tekint tovább az elődöntőnél:

„Egyelőre nem gondolunk másra, csak a Vipers elleni elődöntőre. Nem szabad az előző két egymás elleni mérkőzésünkből kiindulni, mert azoknak teljesen más tétje volt. Szerencsére idén elkerülték a nagyobb sérülések a játékosokat, így a legerősebb kerettel készülhettünk fel a hétvégére. A magyar kupa négyesdöntőjén le tudtuk próbálni, hogy hogyan tudunk teljesíteni a kétnapos lebonyolítású rendszerben, aminek különösen örülök.”

A hétvége programja:   

  1. május 11. (szombat)

Elődöntők:

15.15   Vipers Kristiansand – Győri Audi ETO KC

18.00   Metz – Rosztov-Don

  1. május 12. (vasárnap)

15.15   Bronzmérkőzés

18.00   Döntő

Fotó: Origo, Kisalföld, 24.hu