Triplázott a KSI – A serdülő bajnokságot is behúzták a sportiskolások!

serduloksibajnok

A serdülő bajnokság fináléjában a sportiskolások a BVSC-t verték, így a gyermek és az ifi bajnokság után a harmadik trófeát is magasba emelhették. Harmadik az UVSE lett, a lilák a Fradit verték a bronzmeccsen. 

serduloksibajnok

A Gyermek és az Ifjúsági Országos Bajnokság is véget ért, mindkettő KSI-sikerrel. Most itt volt az esély, hogy a sportiskolások triplázzanak, hiszen a serdülőben is ott voltak a döntőben.

serdulouvse01A nap első meccse, a bronz találkozó kiegyenlített volt. Mégis az UVSE a rendes játékidőben is megnyerhette volna, hiszen már 11-9-re is ment. Hat perc azonban elég volt a Fradinak, hogy döntetlenre mentse a találkozót. Az ötmétereseknél végül a lilák a hatodikat belőtték, míg a Fradi kihagyta, így 16-15-re nyertek.

Ezek után következhetett a finálé, melyet a KSI és a BVSC játszotta. A mérkőzést Kemény Dénes is a helyszínen tekintette meg, de Märcz Tamás és Horkai György is feltűnt. Sőt, Faragó Tamás is. A találkozó elején rögtön egy BVSC előny maradt ki, majd a KSI a sajátját belőtte Schmölz révén. Sőt, Hevesi szintén fórból növelte a különbséget, 2-0. A továbbiakban is a s portiskolásoké volt a negyed, olyannyira, hogy 4-0-át mutatott az eredményjelző a negyed után. A második nyolc percben sem tudott a vasutas gárda közelebb jönni. A nagyszünetben 6-0 volt az állás. A fordulás után, előbb Sugár majd Fodor révén, két gólt is berámolt a BVSC, ekkor időt kér Keszthelyi Tibor (6-2). A negyed végén pedig maradt a közte négy, így fél kézzel a KSI kezében volt már a trófea. Az utolsó nyolc percben semmi nem veszélyeztette Keszthelyi Tibor együttesének győzelmét, a vége 11-7 lett.

Serdülő bajnokság, helyosztók:

Döntő: 

KSI – BVSC 11-7 (4-0, 2-0, 2-4, 3-3)
Gólszerzők: Kósa 2, Hevesi 2, Schmölz 2, Molnár 2, Rádli 2, Bóbis 1 ill. Mladoviczky 2, Ágh 3, Sugár 1, Fodor 1

Keszthelyi Tibor, a KSI edzője a vizipolo.hu-nak: Örülünk a győzelemnek, a bajnokság megnyerésének. Azt gondolom, sokat dolgoztunk ezért, végül kijött ez a sok munka.

Zoufal Norbert, a BVSC edzője: Gratulálok a KSI-nek, megéremelten nyertek. Gyakorlatilag a félidőben eldőlt a mérkőzés. telesen felőröltek minket ebben a soros emberfogásban. Megpróbáltunk egy M-zónát a nagyszünet után, ez sikerült, hiszen feljöttünk, de sanszunk nem volt ekkor sem. Nem erre fogom, de nagyon rosszul jöttünk ki ebből a hétből, hiszen többen virusos betegséggel küzködtek és teljesen megtörte sa csapatot ez. Az egész éves teljesítményért dicséret jár a fiúknak, megdolgoztak ezért az ezüstéremért is.

A bronzmeccsen: 

FTC – UVSE 15-16 (3-3, 2-4, 4-3, 2-1, 4-5)
Gólszerzők: Goschi 5, Turnai 3, Gál 3, Szőke 2, Somlyay 2 ill. Baksa 5, Kuperschmidt 4, Kádár 3, Busa 2, Mezei 1, Dala 1

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS