Triplázva az aranyúton

Már az első edzésén eldöntötte Szép Balázs, a Budapesti Honvéd 15 éves öttusázója, hogy olimpiai bajnok lesz. A legutóbbi korosztályos Európa-bajnokságon szerzett három aranyérme jelzi: ígéretes úton jár.

reb „Mindenkinek nagyon köszönöm, aki szurkolt nekem, lélekben velem volt, bízott bennem, és most büszke rám. Higgyétek el, nem tettem mást, csak a dolgomat, amit kilenc éve teszek” – írta ki az ismert közösségi oldalra Szép Balázs. A Budapesti Honvéd visszafogott öttusázója minden elismerést megérdemel, hiszen „elsőbálozóként” három aranyérmet szerzett a 15-16 éveseknek Caldas da Rahinhában rendezett ifjúsági B korosztályú Európa-bajnokságon.

szep_balazs01_buza_virag

Szép Balázs  •  Fotó: Buza Virág, MÖSZ

Minden bizonnyal a többi fiatal is szívesen gondol majd vissza a portugál helyszínre, hiszen a fiúk egyéniben, csapatban és váltóban is nyertek, s a leányok sem sokkal maradtak el. Az egyéni ezüstérmes Barta Luca mellett a csapat és váltó tagjai is a dobogó tetejére állhattak fel.

A húzóember a háromszoros győztes Szép volt:

„Ennyire kiemelkedő szereplésre azért nem számítottam. Korábban nem indultam világversenyen, annak ellenére nem izgultam. Kicsit magamat is megleptem vele, de semmi stressz nem volt bennem. Élveztem a versenyt, csodálatos volt a helyszín. Az óceánhoz is ellátogattunk, gyönyörű volt, ráadásul életemben először repültem, ami nagyon tetszett. Sohasem fogom elfelejteni ezt az Európa-bajnokságot.”

Szép az úszást követően egyébként csupán a 24. helyen állt, s nem is várta, hogy sokkal előrébb juthat. A futásból és lövészetből álló kombinált számban (ez a korosztály három tusában versenyez – A szerk.). azonban szépen feljött, s az utolsó lőállásból kilépve érezte, összejöhet a győzelem. A tavalyi Eb-eredmények alapján azzal kalkulált, hogy egy érmet megszerezhet, aranyat, de arra ő maga sem számított, hogy háromszor is a dobogó legfelső fokára állhat.

„Érdekes volt, hogy nem a klubom, hanem az ország nevét hallom, és háromszor is nekem, nekünk szólt a himnusz. Megpróbálnám leírni, hogy milyen érzés, de igazából elmondhatatlan.”

Az élmények megerősítették abban, amit már rögtön, a legelső edzésén megfogalmazott magának. Nagyjából hét éves lehetett, amikor ismerősök hatására a szülők kitalálták, hogy a sokat mozgó gyereket öttusával kössék le. Csakhogy ennyire fiatalon nem szoktak belekóstolni a sportágba, így jelenlegi klubjában is óvatosan fogadták. A próbafutáson ügyes volt, ezért marasztalták, s lassan az úszással is megismerkedett. De már a legelső tréningen elhatározta: olimpiai bajnok lesz.

A célkitűzése a három aranyérmet követően érthetően nem változott.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS