Trükkös, csúszós, szeretnivaló!

Tereprali (TR)

2016. augusztus 13. szombat, 20:20

Gyors ritmusváltások, dobálós szakaszok, ugratók, és akkora pocsolyák, hogy az ablaktörlő másodpercekig törölte a sarat a szélvédőről. A versenyzők azonban imádták. Úgy néz ki, minél bonyolultabb feladat elé állítja őket a pálya, minél nagyobb kihívásnak kell megfelelniük, annál szélesebb a mosolyuk.

A HunGarian Baja szombati első, 148 kilométeres szakasza bőven tartogatott érdekességeket. Az talán nem volt akkora meglepetés, hogy a Mikko Hirvonen, Michel Perin kettős volt a leggyorsabb, talán még az sem, hogy mögötte csapattársa, Bryce Menzies és Pete Mortensen érkezett, ám az, hogy a terepraliban kis túlzással „zöldfülűnek számító”, raliban szocializálódott Osváth Péter, Farnadi Ágnes kettős a harmadik… Nos, arra már sokan felkapták a fejüket.

„Trükkös szakasz volt, néha a sár miatt nem volt tapadás, máskor meg a fű miatt, aztán megesett, hogy akkora tócsába mentünk bele, hogy másodpercekig töröltük a szélvédőt, és persze ez azzal is járt, hogy lassítani kellett. Nehéz szakasz volt, nagy kihívást jelentett, de éppen ezért tetszett nagyon. Érdekes egyébként, hogy annyira sokszor kellett lassítani, hogy folyamatosan azt éreztem, időt veszítek, ezért is lepett meg egy kicsit a szakaszgyőzelem” – mondta Hirvonen.

Csapattársa, Bryce Menzies se nagyon vette le a lábát a gázról, pedig nekik még extra feladatuk is van, jelesül az, hogy navigátorának Pete Mortensennek ez az első ilyen jellegű versenye.

hungarianbaja_3

„Nagyon új nekünk ez az egész, ahhoz vagyunk szokva, hogy ismerjük a pályát. A navigátoromnak ráadásul még egyáltalán nincs tapasztalata az európai Baja-futamokkal, úgyhogy körülbelül a pálya felénél volt néhány másodperc, amikor elvesztettük a fonalat azzal kapcsolatban, hol is vagyunk. Maga a pálya hepehupás, technikás, csúszós, de nekem tetszik” – mondta Menzies.

Ha az amerikainál a navigátor rutinja hiányzott, akkor Osváth Péternél meg a tereprali-rutin. Szinte elképesztő, de úgy lett harmadik (!) a szakaszon, hogy még állt is a pályán vagy fél percet, mert egy részen, ahol összeért a pálya, hallotta a Sentinel, vagyis az előzést segítő rendszer hangjelzését, és nem akart feltartani senkit sem. „Kikötöttem magam, szétnéztem, majd újból bekötöttem, és eltelt vagy harminc másodperc, mire rájöttem, hogy fölöslegesen álltunk félre. Jó rázós szakasz volt, de ez a tereprali. S hogy mi volt a szakasz tanulsága? Hogy itt nem kell annyira forszírozni a tempót, mint a raliban, mert ha ésszel mész, sokkal jobb eredményt érhetsz el” – mondta Osváth.

Ami még történt a szakaszon: Fodor Imre autójában önindító probléma volt, és mivel fennállt a veszélye annak, hogy kigyullad a Ford, a pilóta inkább a viadal feladása mellett döntött a kármentés érdekében. Borisz Gadaszin kocsija eléggé erőtlenné vált, mert nem ment az egyik henger a pálya felétől kezdve (de még így is a hatodik), míg Lónyai Pál hatalmasat repült az egyik bal-jobb kombinációnál, s csak az őrzőangyalának köszönhette, hogy az úton tudta tartani a Porschét, ami folyamatosan javul. A pénteki szakaszt megnyerő Marcin Lukaszewski sajnos „eldobta” az autóját, így számára túl korán véget ért a verseny.

A kamionosoknál a cseh Martin Kolomy szerzett lélegzetvételnyi előnyt, míg David Vrsecky lett a második. A harmadik Martin Maciknak technikai gondjai támadtak (konkrétan az első kerekei szanaszét álltak a pálya felétől kezdve, és úgy elég nehéz például irányt váltani), míg a magyar Fazekas Károly a harmadik kilométernél kicsapta a szélvédőt, úgyhogy attól kezdve a balkanyarokban szinte semmit sem látott.

HUNGARIAN BAJA, A TEREPRALI VK 7. FUTAMA, VESZPRÉM

Abszolút sorrend a 2 szelektív szakasz után. Autósok: 1. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia, Mini All4) 1:54:29, 2. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini All4) 1:29 p h., 3. Osváth, Farnadi (magyar, BMW X6) 2:31 p h.

Kamionosok: 1. Martin Kolomy, David Kilian, René Kilian (cseh, Tatra) 1:03:48, 2. Vrsecky, Kalina, Stross (cseh, Tatra) 2:39 p h., 3. Macik, Mrkva, Tomasek (cseh, Liaz) 6:36 p h.

Forrás: www.formula.hu – RSS