Túl a csúcson! 313,664 kilométer a 24 órás evezés világcsúcsa!

image Sikerült megdöntenie, sőt jócskán túlszárnyalnia is a hivatalos (263 km) és még nem hitelesített (295,2 km) evezős Guinnessrekordot a Dr. Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik, Vermes Péter alkotta evezőscsapatnak.

Vasárnap hajnali 2 órakor  (2013. szeptember 29.) 313,664 kilométert rögzített a hitelesítést végző geodéta, ami 50,664 kilométerrel több a németek által felállított 10 éves rekordnál és 18,464 kilométerrel a hollandok nemhivatalos csúcsánál.

A szombati sötétedés után már minden erejüket össze kellett szedniük a fiúknak, a sötétben 3-4 perccel is nőttek a köridők, Simon Gergely rojtosra evezett tenyere,  az   éjjeli partra futás, vagy az, hogy a sötétben csuka rabolt át a hajón, csak még színesebbé tették a nagy kalandot. A hihetetlen vállalkozás tehát sikerrel járt, az ötletgazda, a csapat vezetője Dr. Varga József a 24 óra végén mindössze annyit tudott mondani: „Élek, de kicsit pusztult vagyok”.

Egy dolog van még hátra,de az több időt vesz majd igénybe, mint 24 óra, a rekord hitelesítése, ami akár 6 hét is lehet a Guinness World Recordsnál.

Természetesen arról is beszámolunk majd.

 A Guinnessrekord-kísérlet helyszíne: Budapest, Pünkösdfürdő, Szentendrei-Dunaág 1-6. folyamkilométer között, a „bázis” a Ganz Villamossági Evezős Klub lesz (1039. Bp. Királyok útja 297/b)

Időpontja: 2013. szeptember 28. hajnali 2 órától – szeptember 29. hajnali 2 óráig

A csapat tagjai: Dr. Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik, Vermes Péter

Forrás: Viski Sándor

Megosztás:
Share: