Leimeter Dóra nem gondolta volna, hogy már a szezon első világliga-mérkőzésén bemutatkozhat a felnőtt női vízilabda-válogatottban. Úgy érzi, sikerült azt nyújtania, amit tud. Merész András elégedett volt vele. Pusztai Viola Leimeter Dóra tizennyolc évesen bemutatkozhatott a felnőtt női vízilabda-válogatottban. Bár Merész András szövetségi kapitány korábban jelezte, hogy fiatalokat is be akar építeni a csapatba, arra nem számított, hogy már az első, oroszok elleni világliga-mérkőzésen szerepet kap. – Eleve nagy dolognak tartottam, hogy a vízumkészítéshez be kellett adnom az útlevelemet. Az U18-as válogatottból ez kettőnket érintett. Amikor megtudtam, hogy én is utazom, nagyon örültem. Nem gondoltam volna, hogy lesz helyem az utazó tizennégyben. Az első felnőttválogatott mérkőzése előtt persze izgult, hiszen együtt játszhatott a nagyokkal, és nem szeretett volna csalódást okozni. A többiek azt tanácsolták, …
Folytassa a cikk olvasását: Túl a tűzkeresztségen
A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Megosztás:




