Túlteljesített tavaly a Williams tesztpilótája

F1

2016. február 1. hétfő, 16:40

Alex Lynn mindössze egyszer kapott lehetőséget az autó vezetésére, emellett pedig sok időt töltött a grove-iak F1-es szimulátorában – Claire Williams szerint túl sokat is.

A 2014-ben a GP3-ban diadalmaskodó Alex Lynn annak reményében csatlakozott a Williamshez, hogy a közeljövőben elfoglalhassa Valtteri Bottas vagy Felipe Massa helyét a csapatnál. A brit egyelőre kénytelen fejlesztői státusszal beérni Grove-ban, hiszen Susie Wolff és Adrian Sutil távozásával egy időben Lance Stroll is a Williamshez került – egyelőre azonban még nincs döntés arról, hogy ketten milyen pozíciókat foglalhatnak majd el a gárdánál.

Lynn a tavalyi, szezonközi barcelonai teszten vezethette az FW37-est, a szezon folyamán pedig a szimulátorban segítette a csapat felkészülését. „Alex túlteljesített abban az értelemben, hogy mit vártunk tőle” – nyilatkozta Claire Williams, a gárda helyettes csapatvezetője az Autosportnak.

„Alex eléggé komplex karakter, mindig sokat gondolkozik a teendőin. Nem az történik, hogy kimegy, és összetöri az autót, hiszen nagyon megfontolt. A fejlesztőprogramunkban sikerült a csapat nagy részét megismernie – legyen szó a szimulátorról, vagy az autót építő srácokkal való munkáról, mindenütt felülmúlta önmagát. Nagyon meggyőző volt, fiatal kora ellenére érettségről tett tanúbizonyságot.”

Lynn a tavalyi GP2-szezont hatodik helyen zárta, két győzelemmel a tarsolyában, Williams pedig azt várja, hogy a brit ezen a téren is fejlődni fog majd 2016-ban. „A GP2 hullámvasút-szezonnak bizonyult számára. Voltak szép pillanatai, ahogyan csalódást keltőek is, de ne felejtsük el, hogy első szezonját teljesítette ott. A sorozat természetéből fakad, hogy nem mindig azt a teljesítményt látjuk egy pilótától, amire valójában képes, de remélem, 2016-ban meg fogjuk látni, hogy Alex hol is helyezkedik el valójában.”

Forrás: www.formula.hu – RSS