Tuzson Bence: A bátorság, kitartás, győzelem a sport és a honvédelem jellemzője is

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 19:52

Tuzson Bence, aki térség fideszes országgyűlési képviselője is, arra emlékeztetett, hogy Fót immár a 42. helyszíne a Bátrak Ligájának, és mintegy 4500-an vettek részt ebben a versenyben. Kiemelte azt is, hogy sok tehetséges fiatalt látott a versenyen, nyerni azonban csak egy csapat nyerhet, de önmagában az is nagy teljesítmény, hogy a vetélkedőn ennyiféle versenyszámban próbálták ki magukat a diákok.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke felidézte, hogy honvédelmi miniszterként kezdeményezésére az Országgyűlés 2017-ben hozta létre a szövetséget, 30 éves hiányt pótolva. Hiszen szükség van olyan gyerekekre, akik felnőtt korukban olyan lelki, szellemi és fizikai képességekkel, kompetenciákkal vannak fölvértezve, hogy helyt tudjanak állni és meg tudják védeni, ha kell, Magyarországot – mondta.

A Honvédelmi Sportszövetség azon küldetése, amely létrehozásakor megfogalmazódott, most kezd beérni – mutatott rá. Simicskó István arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen és hasonló versenyekkel az általános iskolák hetedik, nyolcadik osztályosait célozzák meg, akik pályaválasztás előtt állnak, és az ő döntésüket szeretnék segíteni, hogy akár a kadétképzést válasszák. Ezért is hívnak meg a versenyekre mindig kiváló kadétokat – tette hozzá.

A kadétképzés kezdeti meghirdetésekor három középiskola jelentkezett – emlékeztetett –, ma már 150 középiskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek és 2200 kadét van. Segítjük a Magyar Honvédség utánpótlásbázisának kiszélesítését, a katonai pálya népszerűsítését – mondta Simicskó István, megjegyezve, hogy ha a kadétok végül nem is lesznek katonák, mégis olyan speciális képzésben részesülnek, amellyel jobban helyt tudnak állni az élet nagy küzdelmeiben.

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy a város számára nagyon fontos a sport, kiváló sportegyesületükben csaknem négyezren gyakorolnak minden nap, és rendkívül sok sportot lehet kipróbálni.

Írta a Magyar Hírlap