TVR – Újra szép lesz

Autó

2015. december 29. kedd, 08:38

Szerző: Mészáros Gergely

Megérkeztek az első hivatalos információk a független brit autógyártó, a TVR új terveiről.

tvrv8

A TVR végre megint a régi fényében ragyoghat. Néhány brit úriember ugyanis elhatározta, hogy nem hagyja a sorsára a független brit autómárkát, s Les Edgar vezetésével megvásárolták azt a korábbi orosz tulajdonostól, most pedig Gordon Murray és a Cosworth segítségével a feltámasztásán dolgoznak. A pillanatnyi helyzetről Les Edgar tájékoztatta a TVR rajongóit, s immár egy képet is közölt az első új modellről. Elárulta, hogy a klasszikus formájú sportkupé formája a legmodernebb CAD szoftver segítségével készült, ám közben a tervezők már javában dolgoznak a méretarányos agyagmodellen is. Az új TVR karosszériája pedig a világ első megfizethető árú szénszálas vázszerkezetét használja majd, melyet a Gordon Murray Design fejleszt ki. A hosszú gépháztető alá pedig ezúttal nem saját motor, hanem a Cosworth 450-500 lóerős V8-as erőforrása kerülhet, modellváltozattól függően. Szép tervek, szép remények – a következő információcsomagot 2016 elejére ígéri az angol úriember, mely akkor már tartalmazni fogja az új gyár helyét, megmutatja a végső dizájnt és a teljesítményadatokat. Alig várjuk!

Forrás: www.formula.hu – RSS