Lassan ötven éve a Bp. Honvéd elválaszthatatlan „bútordarabja” Könye Irma, a több mint húszszoros magyar bajnok sprinter, aki edzőként folytatta, és generációk sorával kedveltette meg az atlétikát. Nem utolsósorban olimpikonokat nevelt.
reb • „Először meg kell szerettetni a gyerekekkel a sportágat, aztán pedig nagyon figyelni rájuk, hiszen mindegyikük másként rezeg” – mondja ki nevelőedzői filozófiáját Könye Irma, pontosabban Irma néni. A Bp. Honvéd Tüzér utcai pályáján ugyanis mindenki így ismeri az alacsony, halk szavú, szigorú, de igazságos és főleg szeretetteljes trénert, aki 1968-ban 300 méteren megnyerte az úttörő-olimpiát, s azzal életre szóló kapcsolatba került a sportággal. Korábban kézilabdázott, de a siker után egyértelművé vált, hogy a rekortánon a helye.
Irma néni a pályán • Fotó: Balázs Dániel
Pedig rögös út vezetett oda, hiszen Könye a fóti gyermekvárosban töltötte a fiatalkorát.
„Nem volt könnyű, mert eleinte azt hittem, bűn, hogy az ember gyermekvárosban él. De a sport mindenre megtanított, és most már büszke vagyok arra, ahogyan kikerültem Fótról, és talpra álltam. Senki sem mondta, hogy tanuljak, én mégis továbbtanultam. Nem züllöttem el, noha tizenkilenc éves korban onnan már mindenkit kiraktak.”
Remek pályára került, hiszen sokszoros magyar bajnok, válogatott vágtázó lett. A nyolcvanas évektől aztán gyerekekkel kezdett foglalkozni. „Pedig nem készültem edzőnek. De azt mondták, jó a pedagógiai érzékem, s aztán már én is azt éreztem: érdemes csinálni! És azóta sem bántam meg.”
Ahogyan az a rengeteg fiatal sem, aki megfordult a keze alatt. Irma néni eszköztárában mindennél fontosabb elem a szeretet, amelyet saját bevallása szerint a gyermekvárosban tanult meg. Vérbeli tyúkanyó, aki szót ért az utcáról éppen csak betérő és a sportággal még csupán ismerkedő fiatalokkal éppúgy, mint az olimpiára készülő atlétákkal. Tanítványai közül a száz méteren szereplő Dobos Gábor és a kétszázas Pauer Géza is eljutott a játékokra.
„Olyan is, mint az anyatigris. Nekünk ő a második anyukánk – ezt már Illovszky Dominik mondja, az a 13 éves futó, aki az elmúlt évben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy korosztályában világcsúcsot repesztett hatvan méteren. – Már az első találkozásunkkor nagyon jó edző benyomását keltette. Tetszik a szeretet, ami árad belőle. És mióta van itt, talán hetven óta? Mégis lelkes. Mindent tud, rengeteget lehet tanulni tőle.”
Irma néni pedig minden tanítvány lelkével törődik, ráadásul sportolóként tudja, milyen kihívások várnak a tinédzser versenyzőkre. Vallja, a pillanatnyi sikerekért nem szabad túledzeni a sportolókat, csakis a koruknak megfelelő terheléssel felkészíteni.
„Évről évre motiválni kell a gyerekeket, és új célokat kitalálni az edzésekre, amelyekkel fel lehet dobni őket. Ha így tesz az ember, és a tanítvány is megszállott, akkor eredményes lehet az együttműködés, és nem égnek ki a fiatalok felnőttkoruk előtt.”
