Az őszi Európa-bajnoki selejtezők előtt álló U18-as válogatott Svédországban edzőtáborozik a héten, kedden a házigazdákkal játszott egy felkészülési mérkőzést.
A magyar válogatott két meccset játszik a héten Svédországban, a házigazdák elleni keddi összecsapást követően, csütörtökön az írekkel méri össze erejét. Az első mérkőzésen nem született gól, aminek – a helyzetek számát tekintve – a hazaiak örülhettek inkább, a magyar válogatott ugyanis több gólt ígérő lehetőséget alakított ki – és puskázott el a 90 perc alatt. A mezőnyben viszont végig kiegyenlített volt a játék, a mérkőzés egyes periódusaiban a svédek jutottak el többször a mi tizenhatosunkig, máskor a mieink voltak aktívabbak támadásban. A döntetlen így reálisnak mondható, folytatás csütörtökön 19.00 órától, az írek ellen.
– Egy jól játszó, fizikálisan erős játékosokkal kiálló svéd válogatott ellen léptünk ma pályára, az ellenfél játékának talán jobban kedvezett, hogy nem volt teljesen tökéletes a pálya talaja, ami nehezített a gyors passzokra építő játékot. A helyzeteink megvoltak a gólszerzéshez, de ezeket kihagytunk, összességében azonban elégedettek lehetek a csapat teljesítményével – mondta a mérkőzés után Oscar Corrochano szövetségi edző.
Svédország-Magyarország 0-0
Magyarország: Demjén Patrik – Rétyi Tamás, Szalai András, Tóth Bence, Gergényi Bence – Szabó Bence, Tóth Keve – Kovács Dávid, Keményffy Máté (Tömösvári Bálint, 61.), Takács Ronald (Hinora Kristóf, 78.) – Kamarás György (Bíró Ákos, 61.)