Szerbia és Franciaország csapata küzd meg az U19-es Európa-bajnokság aranyérméért csütörtökön este Kaunasban (a mérkőzést 20:45-től az Eurosport élőben közvetíti). A történelem alapján a gallok számítanak favoritnak, de a jelent nézve kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok. Nagy-Pál Tamás Az U19-es Európa-bajnokság 1948 óta íródó történelmében (1956-ig még U18-asoknak rendezték a tornát, de a jelenlegi sorozat jogelődjének számít) Franciaország már nem kevesebb, mint hét alkalommal emelhette magasba a serleget (utoljára 2010-ben), de még kétszer szerepelt a döntőben, ezzel Anglia és Spanyolország mögött a harmadik a ranglistán. Szerbia viszont abszolút újoncnak számít, még soha nem járt a fináléban. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Jugoszlávia kétszer megnyerte a korosztályos Eb-t, legutóbb még 1979-ben. A történelem tehát egyértelműen a gallok mellett szól, na meg az is, hogy a címvédő s…
Folytassa a cikk olvasását: U19: Eb-döntő, favorit nélkül