U19-es válogatott: „Erre az iramra sok játékosom még nem állt készen”- így értékelt Tímár a drámai hajrában elszállt Eb-álmok után

Kedden megírtuk, hogy nagyon közel állt ahhoz az U19-es magyar válogatott, hogy kijusson az Európa-bajnokságra, ám hiába vezetett 1-0-ra, végül az utolsó 10 percben fordított Törökország, így odalettek az Eb-álmok.

A lefújást követően így értékelte a látottakat és az elitkört Tímár Krisztián szövetségi edző.

– Nagyon csalódott vagyok, nehéz ezt megélni, főleg azt tudva, mekkora szíve van ennek a csapatnak és mennyire próbált mindent megtenni – mondta Tímár az M4 Sportnak. – Sajnos a második félidőre fizikailag elfogytunk, nem bírtuk a tempót, nem bírtuk megtartani a labdát, egyre többször késtünk el, a fáradtság hibákat szült hátul. Sajnálom, mert 1–0-nál voltak helyzeteink, ha ezeket berúgjuk, akkor más mérkőzés lett volna. Összességében sajnos be kell látni, hogy erre a három mérkőzésre, erre az iramra, fizikai megterhelésre sokan még nem álltak készen. Szerencsétlen gólt kaptunk, de ekkor már eléggé be voltunk szorulva, nem tudtuk kihozni kombinatív játékkal a labdát, ezt a fizikai fáradtságnak tudom be.

Tímár pozitívumként elmondta, nagyon jó tapasztalat volt az elitkör, beleszagolhattak a játékosok, hogy ebben a korosztályban az európai topfutballban hol járnak a kortársak.

– Nézve az ellenfelek játékosait azt látjuk, hogy a legtöbben már felnőtt szinten játszanak, fizikálisan érett játékosok, gyors focit tudnak játszani. Remélem, hogy a jövőben egyre több játékosunk is bizonyítja, vagy akár ez a torna is bizonyította, hogy több értékünk is van, lehet rájuk számítani, bízom benne, a klubok is egyre több lehetőséget adnak a fiataloknak, mert övék a jövő. Nagyon jó volt megélni, hogy Magyarországot képviselhettük, viszonylag sokáig jutottunk, nüanszokon múlt, hogy nem sikerült kiharcolni az Eb-szereplést, ami azt jelentette volna, hogy Európa legjobb nyolc csapata között vagyunk – zárta Tímár.

Válogatott: “A hős Dibusz megállította Észak-Írországot, a visszafogott magyarok érdemtelen gólja” – lapszemle