U20-as vb: ismét egy vereség

volosz2017noi

Nem sikerült győzni Oroszország ellen sem az U20-as vb női válogatottunknak.

volosz2017noi

A Japán ellni siker után és a hollandok elleni vereséget követően most öt góllal kapott ki női válogatottunk a volosi vb csoportmeccsén.

A csapat a harmadik negyedet 5-1-re bukta el és ezzel megpecsételte sorsát.

Női U20-as vb, harmadik csoportmeccs:

Oroszország-Magyarország 11-6 (3-1, 2-2, 5-1, 1-2)
Gólszerzők: Gerzanics 3, Boriszova 2, Szerzsantova 2, Kempf 2, Zaplatina, Bersznyeva, illetve Varga V. 2, Vályi, Kuna, Farkas T., Huszti

Ez ma sokkal jobb volt, ehhez kétség sem fér – fogalmazott Petrovics Mátyás. – Az első félidőben például egyáltalán nem éreztem, hogy jobbak lennének nálunk, amit lehetett, mindent megcsináltunk, amit taktikailag meg lehetett valósítani, azzal szintén nem volt baj. És végre voltak védések, nem is egy, a hátrányos védekezés működött, és ezúttal valóban mindenki beledöglött a vízbe, egy szavam sem lehet a csapatra, mert mindenki kőkeményen hajtott. Csak éppen elkövettünk néhány olyan hibát, ami nem fér bele. Az a bosszantó, hogy igazából nem egy súlyosabb blackout-ról beszélünk, időnként csináltunk butaságokat, illetve a harmadik negyedben volt egy rosszabb sorozat. És ezt az oroszok megtorolták. A ki nem kényszerített hibák száma döntött, illetve azoknak a nagysága. Hibáztak ők is, mi is, de mi valahogy picit súlyosabbakat. Nem sokszor, de ahhoz elég volt, hogy könnyű gólokat lőjenek centerből vagy lefordulásból. Hiába, az övék is jó csapat, két éve, Aucklandban szinte egy az egyben ez a társaság lett ifjúsági világbajnok, nem véletlen, hogy elég rutinosan és hatékonyan éltek azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk nekik.”

A kapitány kicsit előre is tekintett: „Holnap (minden bizonnyal) jönnek az ausztrálok, egy hetet edzettünk velük, ismerjük őket jól, ahogy ők is minket. Nincs nagy különbség a két csapat között, fizikálisan erősebbek, ami nem nagy újság, most úgy állunk, hogy ebben a mezőnyben legfeljebb a spanyolok és a japánok sorolhatók velünk egy súlycsoportba a szó szorosabb értelmében. Ennek ellenére nagyon szoros meccseket játszottunk, amelyek mindig arról szóltak, hogy melyik fél tudja a másikra ráerőltetni az akaratát. Ha tudunk pörögni, játszani a sokmozgásos, úszós játékunkat, akkor jók az esélyeink, ha azonban belekényszerítenek minket a brusztolásba, akkor elég nehéz dolgunk lesz. Meglátjuk, hogy az adott harminckét percben ki tud jobban koncentrálni, nagyjából ezen fog múlni a továbbjutás – fejezte be a waterpolo.hu-nak.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS